A
sors szeszélye mondjuk sokszor, ha valami kívül esik akaratunkon. De miért
gondoljuk, hogy megismerhetetlen a jövőnk? Közel száz évvel ezelőtt Dániában
egy biológiai kongresszuson hangzott el az, hogy az ismert világban először fordult
elő az, hogy egy természeti lény – az ember – kiszakadt a természetből és
társadalmivá lett. S e pillanattól kezdve máig húzódó törekvés, hogy az ember
visszakerüljön az örök harmóniába. Az ismeretlentől, a haláltól való félelem mozgatja
az emberi gondolkozást, mondják más filozófusok.
Popper
Péter utolsó műveinek egyike a Sárkányok barlangja című kötet. Az utolsó nagy
bölcsek egyikétől megtanulhatjuk azt is, hogyan lehet értelmesen és logikusan
kérdezni, akár olyan nagy dilemmákról is, mint a születés, a lét, a tudat és a
lélek kapcsolata, a halálközeli élmények, az önpusztítás és a félelem.
A
könyv elején a következő ajánlás figyelmezteti az olvasót: Ez a könyv nehezen
vállalható gondolatokat is tartalmaz! Nosza, aki kérdezni mer, és szellemi
kalandra vágyik, aki nem fél attól, hogy kérdéseket igen, de bizonyosságot nem
talál, lapozza végig ezt az írást! Humor, játékosság, de a sorok között az örök kérdés: Ki vagyok én? Az olvasó nem fogja megtudni a „választ”, de
elindulhat azon az úton, ahol legalább a kereszteződésig eljuthat. (Popper Péter: Sárkányok barlangja. Saxum. 2011.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése