Ha a hülyeség fájna ...

Mi lenne akkor, ha a a hülyeség tényleg fájna? Üvöltenének a magyar gyerekek, vagy csendesen szemlélődve kérdeznék: miről beszél Rózsa néni?

Csúnya bizonyítványt állított ki Hoffmann Rózsa, amikor a következőt mondta Szegeden, a Rókusi Általános Iskolában megrendezett fórumon. 

"Az ember elborzad, hányan nem tudják, mi történt a trianoni országcsonkoláskor, miért beszélnek magyarul Székelyföldön, mi történt '56-ban. Sőt, még egy magyar népdalt sem ismernek!” (…) 

"Eddig hájas, lúdtalpas gyerekeket neveltek"...majd hozzátette, hogy ezentúl máshogy lesz, mivel bevezették a mindennapos testnevelést. 

(Túllendülök azon az egyébként nem elhanyagolható kérdésen, hogy a regnáló hatalom érvelési stílusa kényszeresen a „nemzetiesség”  - szerintem rendkívül eltorzított – elvére vezet vissza mindent, nem nehéz tehát az érzelmekre játszó hívószavakat megtalálni a fenti megnyilatkozásban sem: Trianon, Erdély, '56 és a népdal. Bevett szimbólumai annak, ki a „magyar”. Ha tökkelütött marad is a szépreményű gyerek, legalább a sérelmeket tanulja meg, hogy üvölthesse a focipályán, „mocskos zsidók”, és a vereség után részegen óbégathassa a kocsmában a székely himnuszt.)

Ugorjuk, és vegyük akkor szépen sorjában, amúgy iskolásan a kérdéseinket!

1.Hányan nem tudják? 

2.Mit nem tudnak pontosan? 

3.Mi alapján vonta le ezeket a következtetéseket az államtitkár asszony?

4.Milyen tényeken alapul az a kijelentés, miszerint az iskolai nevelés az oka annak, hogy egyre több az elhízott és lúdtalpas gyerek?

Tényleg, mennyire „hülyék” a mai gyerekek? 

Nyilvánvaló, hogy a „bezzeg a mi időnkben ezt is tudni kellett”,  vagy a „régebben ilyen nem volt” és a „hozzátartozik az alapműveltséghez” - féle elvárásokkal nem sokat lehet kezdeni. 

Az érvényes, használható ismeretrendszer – ma ezt kompetencia-alapú tudásnak hívják, ami úgy vélem, „fából spanyolviasz” , mert minden időben az a tudás volt hasznos, ami képessé tette az embereket a „létezésre” - alapvetően csak az adott korhoz viszonyítva értelmezhető igazán. És ezek a „viszonyítások” nem állhatnak meg azon a ponton, hogy felsorolják a valóban létező hiányosságokat, és kizárólag ez alapján szapulni kezdik a diákokat és a bűnbaknak állított pedagógusokat. 

Ki vitatná, hogy a tudatlanság, a műveletlenség bizony jelen lévő probléma. 

Ide biggyesztem azt a kisvideót, ami arról árulkodik  (?) , mennyire tájékozatlanok az ELTE hallgatói (fogalmuk sincs, mi történik azzal a tollal, amit a holdon lépegető űrhajós leejt, vagy mikor volt a második világháború, és ki volt Eötvös Loránd, egyetemük névadója). Kérdés persze, hogy a nem igazán reprezentatív felmérés a valóban fontos tudásról szólt-e?

Vannak viszont olyan mérések, amik eléggé objektívek, sőt országok közötti összehasonlításra is alapot adnak.

Ilyen a PIRLS és a TIMSS - ezek nemzetközileg elfogadott teljesítménymérési rendszerek. 

A 2011-ben végzett vizsgálatok eredményeit az Oktatási Hivatal is közzétette honlapján. Ebből tallózok:

A 4. évfolyamos magyar tanulóknak a szövegértés kapcsán elért eredményei összességében jónak minősíthetők. Előttük végzett 12 ország (köztük Finnország, Egyesült Államok, Dánia), közel azonos szinten teljesített pl. Hollandia, Csehország, Svédország, Németország,  de mögöttük áll Ausztria, Franciaország, Románia, Spanyolország. 

A természettudományokban még ennél is kiemelkedőbbek a magyar gyerekek, ráadásul 2003 óta folyamatos a javulás ezen a területen. Csak hét ország diákjai értek el jobb eredményt, az összes többit megelőzték! Matematikában ennél kicsit gyengébbek a mutatók, de még mindig az átlag fölött vannak.

A magyar 8. osztályosok a korábbi évekhez képest – amikor különösen a természettudományokban a legkiválóbbak között voltak – valamelyest rontottak, de még így is az átlag fölé emelkednek, nagyjából azonos szinten állnak az amerikai, az angol, a szlovén, az izraeli, az ausztrál vagy olasz diákokkal.

Az ugyanebben az időszakban végzett hazai képességvizsgálat azt állapította meg, hogy az előző évek eredményeihez képest szignifikáns változás nem következett be, de természetesen nagy eltérések vannak a tanulók tudásszintje között,  amit döntően meghatároz az iskolatípus, a lakóhely, a családi háttér és sok egyéb körülmény is.

Így válik valamelyest teljessé, reálissá a kép: a mindennapokban tapasztalt súlyos hiányosságok, és a kutatások során feltárt problémák mellett a kétségtelenül jó eredményeket se volna szabad elfelejteni. Ugyanis épp ez utóbbiak jelenthetnék az egyik támpontot a továbblépéshez. Persze a „butaság hírértéke” nyilván nagyobb, lehet hüledezni, és fejcsóválgatva másokra mutogatni. No és újfent elterelni a figyelmet arról a kerettantervről, ami sok szakember szerint visszalépés, mégpedig egy diktatorikus rendszerre jellemző merev, felülről vezérelt, a tanári autonómiát erőteljesen csorbító oktatási rendszer irányába.

Mi több, az ilyen felszínes értékelés a pedagógusok munkáját is kétségbe vonja! Akik nem átallottak hájas, és lúdtalpas gyerekeket nevelni. 

Ui: Kezdődik a maszatolás! Hoffmann nem is azt mondta, hanem - a delmagyar.hu szerint - inkább úgy fogalmazott, hogy "a mai fiatalok 50 százaléka beteg. Ha nem akarjuk, hogy tovább romoljon egészségi állapotuk, és hájasok, lúdtalpasok legyenek, rá kell bírni őket a mozgásra.” 

Mi az, hogy „inkább” úgy fogalmazott? Elhangzott egy kijelentés, aminek az üzenete egyértelmű volt, és nem „inkább”! Persze lehet „átfogalmazni” - utólag. Lesz is, aki elhiszi. Elhiszi?

Nem kiabálok, pedig fáj … Az otromba hülyeség fáj, főleg, ha államtitkári fórumon terjed. Influenza ellen beoltattam magam, de az ide kevés lesz ...

Kedves diákok, ez megettétek!

A múlt év végén úgy tűnt, a megtépázott demokrácia zászlójába friss szél kapott. 
A karácsony előtt kirobbant diáktüntetések kezdetben eléggé ötletszerűek voltak. A homályos célok helyét azonban elég gyorsan konkrét követelések váltották fel, a szűkebb érdekek helyébe is olyan stratégiai kérdések léptek, amik túlmutatva az új felvételi rendszer problémáin a felsőoktatás egészére irányultak. A „jó buli lesz” filingjét maga mögé utasította a felelősen gondolkozó diákvezérek hangja.
A tiltakozás professzionalizálódott és ezzel – reméljük csak átmenetileg – a lomhán, a kivárásra, időhúzásra játszó hatalom úrrá is lett a helyzeten.
A fiatal politikusgeneráció egy új sarja hátba döfte a fiatalokat – mondja több elemző – azzal, hogy a HÖOK különmegállapodást írt alá.
Ez a dokumentum persze felfogható úgy is, hogy a diákok elértek valamit. Azt még pontosan nem látni ugyan, hogy a valóság igazolja-e az ígéreteket, de mégis elmozdu­lás,
 a drasztikus keretszám-csökkentéshez képest.
Az igazi problémáról így sikerült is elterelni a figyelmet, egyúttal legitimációt kapott a diákszervezetek néhány vezetője: bekerültek a nagypolitika előszobájába. 

Nincs tehát most szó a következőkről:

Egy ország felemelkedésének legfontosabb hajtóereje az oktatás. A világ fejlődő or­szágai  jellemzően növelték az oktatási beruházásokat még a gazdasági válság idején is! Kanada, Finnország, Dél-Korea -  és még hosszan sorolhatnánk - a nemzeti jövedelmük több, mint 2 %-át biztosítják a felsőoktatás finanszírozására. Az Európai Unió ajánlása szerint kívánatos lenne, ha a régióban is elérné minden ország az 1 %-ot. Magyarországon kb. 20 éve volt ennyi, azóta csökken, a folyamatos forráskivonás immár 0,4 % alá szorította ezt az arányt.
Mos tegyük zárójelbe az önfenntartó felsőoktatás ostoba elvét – ilyen a világon sehol sem működik, mint ahogy az is egy csúsztatás, hogy Magyarországon túl sok a diplo­más! Az EU-átlag 24 % feletti arányához képest hazánkban ez csak 13,8 %-ot tesz ki. Az pedig, hogy az ország valós igényeihez igazodjon a képzés, alapvetően úgy érhető el, ha a munkáltatókat nagyobb arányban vonják be a kutatásokba, a tehetséggondo­zásba, a különböző ösztönző rendszerek kialakításába – ezt teszik a sikeres országok – és nem felülről vezérelt, adminisztratív szabályokkal kötik gúzsba az intézményeket.
Hozzá kell tenni persze azt is, hogy a hatalom ugyanakkor megteremtette saját gát­jait is: a vidéki városok polgármesterei nagy igyekezettel próbálják életben tartani a városukban, vagy régiójukban működő főiskolákat, egyetemeket, s nyilván nem számol­nak azzal, hogy ez a lokálpatrióta törekvés hozzájárul a hazai felsőoktatás egyik di­szfunkcionalitásához. Jelesül a rengeteg párhuzamos képzés feleslegesen nyeli a pénzt és valóban sok olyan diplomást bocsát ki, akik nem rendelkeznek piacképes tu­dással.
Nos, ezek a makro-kérdések most kikerültek a reflektorfényből, a kormány felléle­gezhet.
Reméljük, a diákok hamar rádöbbennek: a figyelemelterelés áldozatai lettek. 
No és kaptak néhány „sallert”, vagy „kokit” is: 
"Figyelj, öcsi, nem azért jöttünk ide, hogy titeket hallgassunk.  Azért jöttünk ide, hogy az ország felelős vezetőit hallgassuk, te pedig szerintem hazamehetnél édes­apádnak lecsavarni két nagy fülest, hogy nem nevelt meg." - imigyen próbálták „hely­retenni" a Hallgatói Hálózat tiltakozó képviselőit az államtitkár tájékoztatóján. Ehhez a „helyreigazításhoz” csatlakozott a Facebook-on „zöldruhás nő”-ként beazonosított tanárnő is, aki hasonlóan indulatos prédikációval igyekezett lehűteni a „rendbontókat”:
„Nagyon éretlen vagy ezekhez a feladatokhoz és még nem tettél le annyit az asztalra... tanuljál és legyél jó az országnak”!

Így van, fiatalok: Legyetek jók, ha tudtok! 
Az én olvasatomban az a „jó”, aki felelősen gondolkozik, és bátran kiáll a véleményével, akkor is, ha begyöpösödött felnőttek tekintélyelvű, indulatos szavakkal próbálják „lepofozni”.
Ahogy tavaly december végén mondtátok: Ne nézzenek hülyének benneteket!

Hozott anyagból ...

„Ezt nem érteni én” - ingatta a fejét Won, a koreai származású, de már amerikai állampolgárságú vendégtanár. Az 1980-as évek végén érkezett hozzánk az egyetemre, egy évre.
Egyik este a „háztáji gazdaság” működését próbáltam neki elmagyarázni, inkább csak amolyan ele­mi szintű ismeretterjesztés módján. Idéztem, azt a jócskán „lebutított” magyarázóelvet is, hogy min­denki csak egy kicsit vitt haza – értsd: lopott – az üzemből, iskolai konyháról, csillagvizsgálóból, és a fegyver-és gázkészülék gyárból (itt készült hajdanán a gépfegyvergyártás melléktermékeként ked­venc lendkerekes játékmotorom is).
Won nem értette. Alapvető erkölcsi aggályai voltak. Pedig nagyon hamar szembesült a „magyar va­lósággal”. Megérkezése napján már hívta a gondnok, hogy összekészítette számára is az irodaszer-csomagot, menjen le érte. Pár perc múlva egy dobozzal tért vissza, letette az íróasztalára és látható megrökönyödéssel pakolt ki belőle. Három csomag írógéppapír, kis dobozban egy tu­cat Tixo tekercs, maroknyi töltőceruza, hozzá 3-4 csomag heggyel, filctoll-készletek, tollak, betétek, és persze rengeteg boríték,jegyzettömb...nem sorolom. 
Mit csináljak én ennyi mindennel? - hüledezett. S akkor kiszaladt belőlem a beidegződött mondat, a magától értetődő, a megszokott, a kicsit tán cin­kos ( bizony így szocializálódtunk) ötlet: Ami itt nem kell, azt vidd haza! Won döbbenetét nehéz szavakba önteni...
Igen, bevallom, a gyerekeimnek soha nem vettem radírt – az az öt darab, amit először kaptam a gondnoktól, egy életre kiszolgálta az egész családot (egy radír – egy élet, hacsak nem eszi valaki, különben nem iga­zán „fogyó eszköz”),  mint ahogy a golyóstollak, gémkapcsok, tűzőgép és a belevalók is hazakerül­tek. 
No meg az óvodába … Ahol az első szülői értekezleten így szólt az óvónéni: "Kedves anyukák, apukák, aki olyan helyen dolgozik ...” A mondatot nem kellett befejeznie. A magyar szülő ismerte a „dörgést.” Így került lécből barkácsolt faliújság a folyosóra (a faanyag az asztalosüzemből jött, a festék a vállalat raktárából), az udvari játékvillamosban igazi ülések voltak sőt még igazi lyukasztó, táska és kalauz sapka is!, és a téesz festőbrigádja mázolta le a kopott szekrényeket. De a tsz adhatott volna egy zsák vetőmagot meg műtrágyát is, azt a kicsi hiányt nem vette volna észre az 50 hektáros tábla, ahova „tervezték”, de az tényleg nem kellett az óvodába. Így aztán hova is került? Nyilván a háztáji gazdaságok valamelyikébe – vagy egy traktoros vitte haza, vagy a fejőnő tette fel a bicikli csomagtartójára, s a portás ilyenkor nagyon elmélyülten lefelé nézett, hogy megfelelő nagyságú ke­nyeret szeljen a szalonnájához.
Mindenki egy kicsit lopott … Ez nyilván nem igazán tudományos leírása annak, mi is volt a szocia­lizmusnak nevezett rendszer működésképtelenségének egyik oka, de mindenképpen szemléletes pél­da. Példa arra, hogyan üresedtek ki olyan fogalmak, mint felelősség, közös érdek, és miként erősö­dött meg a cinizmus, az önérdek, és a többi.
De úgy látszik, sokan ebből se tanultak. Mintha a „szétlopott rendszer” szelleme kísértene újra ...­Csak most nem a közösből kéne elvenni, hanem otthonról oda vinni … Hivatástudatból ...

A híreket hallgatva a következőt képzelem magam elé:
A sebész a fiókban kotorászik, tűt, cérnát keres, esetleg egy éles ollót. A tűzoltó megtölti a felmosó­vödröt vízzel, a csillagász elkéri a gyerek karácsonyra kapott távcsövét,   a villanyszerelő kicsavarja a csillár egyik égőjét, elég lesz itthon a maradék kettő is … és így felszerelkezve elindulnak dolgozni. 

A hír pedig a következő volt:

A műsorvezető azon felvetésére, hogy sok helyen csak azért működik a rendszer, azért működnek látszólag normálisan az iskolák, mert még mindig viszi előre a tantestületet a lendület, és még mindig van egy pici tar­talékuk krétából és más eszközökből, Hoffmann Rózsa ezt mondta:
„Hát ez is benne van, de arra még nem volt szükség, hogy a pedagógus saját maga vegyen krétát. De mon­dok valamit. Hogyha adott esetben erre van szükség, ez is hozzátartozik a tanári hivatáshoz, mint ahogy a pedagógusok nagyon régóta saját maguk készítenek szemléltető eszközöket, óvodától a középiskoláig, és mindez elrendeződik."

Kedves anyukák, apukák …

Hozott anyagból paplan készítést és rendszer restaurálást vállalok! H. R.

Emberek és állatok

Szomorúan állapíthatom meg: a listázásokról szóló eddigi bejegyzéseim folytatást követelnek. Tud­tam, hogy így lesz, csak reméltem, hátha tévedek... Nem ez történt!

Ma már össznépi játékká lett, hogy kis hazánkban minden igaz lehet, még az ellenkezője is …

Persze vannak ennek ősi gyökerei, íme a szólás: Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes.

Nemrég a parlamenti zsidózást magyarázták valahogy így: a „képviselő” pontatlanul fo­galmazott, majd azt írták, hogy nem is a származásról, „csak” az állampolgárságról volt szó.

Honfitársaim, magyarok, horvátok, szlovákok, zsidók, cigányok és ti is, pirézek!

Ne aggódjatok, nem „ÚGY” gondolták!

Hanem "ÍGY"!

Bayer Zsolt írásából (Magyar Hírlap, 2013. január 8. ) idézek: 

„A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!” 

Ez az „ember”? Ember „ez”?

Több szót nem találok a döbbenetre, de itt nincs vége, mert Bayer Zsolt magyarázkodik, és ahogy teszi, attól még borzalmasabbá lesz az egész.

Bayer  hazudik – utálom ezt a szót, máskor inkább a választékos „valótlant állít” formát használom, de ide az most túl finom, szenvtelen - , tehát B. Zs. hazudik, amikor ezt állítja:

„Nem, nem akarom likvidálni a cigányságot, sem egy részét, sem egyetlen cigányt. Miképpen nem akartam elütni cigány gyerekeket sem, és nem akartam a gázolás után megállás nélkül tovább hajta­ni. Mindez hazugság. (...) „

Valóban hazugság?

Az olaszliszkai eset után Bayer szó szerint a következőt írta:

 „Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.” 

De ezek után jön a magyarázkodás – kérdem, lehet „ezt” megmagyarázni? - mégpedig a következő­képpen:

„tudom én, ez a helyzet nem fordulhat elő. Ha az ember elüt valakit, különösen, ha az illető gyerek, muszáj megállnia. Tehát meg fogunk állni ezután is. Valamit mégis tenni kell. Jó, ha indulás előtt beszerzünk egy lőfegyvert. Ha elütünk egy gyereket, álljunk meg. S ha gyülekezni kezdenek körü­löttünk az állatok, használjuk bátran fegyverünket.” 

Inkább ne magyarázkodott volna! 

Bár ez összecseng kimondott céljával: minél nagyobb vihart kavarni. A „semmittevés büdös langyos tavacskáját” felkavarni.  „Bármi áron.” Hitvallásának fontos elemére is rávilágít ez: a cél szentesíti az eszközt! A cinizmus klasszikus megnyilvánulása. 

A hatalom gőgje még csak elviselhető volt, de a hatalom cinizmusa – mert az efféle gondolatok en­nek a hatalomnak a kebelén, sunyi jóváhagyásával, elnéző mosolyától kísértve, de a hátunk mögött azért cinkosan összekacsintva kaphatnak teret – félelmet ébreszt. 

Bayer mostani magyarázkodása is ugyanezt a logikát mutatja:

„Megnyugtatom az összes mostani aktuális műfelháborodót és fene nagy emberjogi aktivistát, ha ci­gányokat óhajtanék likvidálni, arról soha nem beszélnék nyilvánosan"  

Hagyjuk most az ő címkéit (műfelháborodó, fene nagy emberjogi aktivista), és figyeljük a mérhetetlen cinizmust: ha akarnék is likvidálni, arról nem beszélnék nyilvánosan ….

Na ez az a „felfogás”, ami végleg túlszalad mindenen. Embertelen. Emberhez méltatlan. Aljas fasisztához „méltó”.

Barátaim! Magyarok, cigányok, zsidók, mindenféle népek, és persze ti is, pirézek: most kell felállni és csend­ben megfogni egymás kezét és a szemébe nézni ennek az … Nem írok ide jelzőt... Abban remény­kedem, hogy Bayer Zsolt önmagát írta-irtotta ki „Európából” !