Orbán
Viktor március 15-i beszédében megjegyezte, hogy a rezsicsökkentés ugyan furcsán
nézne ki a Nemzeti dalban, de szerinte annyi hasonlóság van az 1848-as
eseményekkel, hogy akkor is az igazságtalan terhek ellen folyt a küzdelem.
A
mai kormányt és teljesítményét párhuzamba hozni az 1848-as márciusi eseményekkel
efféle szavakat indít el bennem: történelemhamisítás, arcátlanság, cinizmus,
dilettantizmus, pökhendiség, gátlástalanság, hatalomféltés… nem is tudom,
melyik fájjon a legjobban, és hogy mi mindent hagytam ki.
De
ennek a napnak az utóhajnalán - íróember-féleként
– ezt emelem ki: sajtószabadság.
Nem
citálok tényeket, számokat arról, hogyan falta fel (miként a magánnyugdíjpénztári
vagyonunkat, a földeket, a trafikokat… hosszú a sor) a közmédiát a fidesz
telhetetlen narancsgömböce. Nem részletezem, hogyan hajtotta igába az
értelmiség jelentős részét - ez persze önmaguknak – önmagunknak? is szégyene
akkor is, ha a gyereknek tornacipő kell vagy tandíj (sic!), szóval befogták a
szájakat rendesen, zabla és kötőfék, szemellenző volt bőven raktáron.
Egyszerűen
csak megállapítom, hogy ma, Magyarországon 166 évvel a 12 pont, és az áprilisi
törvények után nincs sajtószabadság. Pontosabban: szólni lehet, de mivel a
hatalom rátelepedett a médiára és szinte mindenre, ami az információt, tudást
közvetíteni képes, a kritikus hangok alig hatnak.
Hogy
nincs „hivatalos cenzúra”? Igaz. Hogy nincs központi szerv, ahol buzgó hivatalnokok
piros ceruzával a kezükben „éberkednének”, nincs x úr vagy elvtárs, aki bebörtönözteti
a protestálókat, bezúzatja a könyveket, betiltja a „Ha én rózsa volnék”-ot. (Tán
erőltetett szójáték: „ezt” a Rózsát át kellene ültetni egy másik padba, valahova
hátulra, hogy ne zavarja az órát.)
Tényleg
ma már nincs ilyen?
Hiszen
megszülettek az új hivatalok, amik a racionálás, központosítás jegyében maguk
alá gyűrték a kultúra eleddig alapvetően független intézményeit (a művészeti
akadémiától az új történelmi kutatóintézeteken át a pedagógus kamaráig),
kijelölték a kényszerpályákat, a nemzeti és nemzetellenes, magyar és nem magyar
közti új határokat.
Mi
az az erő, ami a hatalom árnyéka alá söpri-sodorja-készteti-kénszeríti ? a
gondolkodókat?
A
kiszolgáltatottság - mondom én - , és ez jut eszembe: „Fortélyos félelem igazgat
minket…”
Miben
lehet akkor most bízni? Az ellenzékben? Ugyan! Hangjukat szempillantás alatt
elfújta a szombat délutáni hidegfront szele.
A
fiatalok! – kiáltanám, hisz 48-ban is….
De
hol vannak „ők”?
Sokan
„kint” mosogatnak, sokan „kint” alkotnak, sokan „itt bent” legyintenek a
politikára és megpróbálnak túlélni, és közben mindennapi pótcselekvésként kóbor
kutyás képeket, szülinapi tortákat és bulifotókat osztanak meg a Face-n,
lájkolnak, megosztanak… Meg vannak osztva…
DE!
Vannak fiatalok, akik látnak és szólnak… Szólnának, de a „nagytestvér” csatlósai
segítségével elhallgattatta őket. (Mert a „vezérünk” fifikás, ő mossa a kezeit,
ez nem az ő ügye, mint annak idején tette Dávid Ibolya, aki a zsidózó futballhuligánokkal
szembeni fellépés helyett azt mondta: Nem értek a focihoz. Viktorunk is
elhárította a baltásgyilkos ügyet, s legutóbb a krími válsággal kapcsolatos
aggodalmakat, mondván: ez az ő problémájuk.)
Az
új slam generáció szombati TV2-beli fellépését azzal állította le a műsort
szervező cég, hogy a rendezvényen nincs helye a politikának! Március 15én, a forradalom
emlékére rendezett ünnepségen nem szólalhattak meg azok a fiatalok, akik
másképp gondolják!
Szóljanak
akkor itt, hangjukat ossza-terjessze tovább az, aki, aki velem-velük együtt,
félelem nélkül, szabadon szeretne élni!
2014.
március 16-án
Kemény
Zsófi:
"Tisztelt
miniszterelnök úr! Kemény Zsófi vagyok, és én vagyok az ötszázegyedik a végén
annak a hosszú sornak, amelynek az elején Londonban már porszívóznak meg
bébiszittelnek meg mosogatnak. Ők állást találtak, én csak sorbanállást és életformám
ez már, pedig az a sor valahogy sokkal gyorsabb, mint a sor a menzán, és
hamarabb jutsz előre, mint a szívtranszplantációs listán, mert hát szívet
cseréljen, ki hazát cserél... A számos bajom az országgal, az igazából számtalan.
És nemcsak az, hogy ez itt nem a felkelő nap háza, hanem a lemenő nap odúja,
vagy hogy itt Josef K. nevében a K. feloldása a 'kurva', még csak az sem, hogy
Epikurosz itt nem epik, mert itt minden elv-érző ember egy idő után elvérző, és
itt még Szókratész is megalkuvó szókra kész. Itt csak a szőke nőnek van kenőpénze,
a költőknek nincs költőpénze, és a tanulóknak nincs tanulópénze, csak diákhitele,
de az viszont jó sok. Itt az a kultúra, ami máshol a betegségekre a túlkúra,
vagyis valami, ami már nem kell. A fogyasztói kultúra pedig nekem az, hogy öt
kilót fogytam tavaly óta, és még csak nem is sporttal, pedig sportol az egész
ország, csakhogy itt nálunk a mélyrepülés a legkedveltebb sportág, kéne is
lassan egy mélyrepülő világbajnokság, a vadiúj stadionok már épülnek is hozzá.
S port szórtak a szemünkbe is. Engem itt megnyugtat, hogy van halál az élet
után és ha az én telefonom nem is okos, de erényes, és tuti, hogy nem néz olyan
bután, mint ahogy most én nézek. És nem az a baj, hogy itt a Rózsa neve Hoffmann,
hanem hogy nem tudom, mért vagyok ettől ilyen állapotban, végül is előre tudni
fényűzés, hogy miből kell az emelt szintűzés, mert, mint itt kábé minden, működik
ez a rendszer is emelt szinten. Minimum tizenkét pont már a bölcsisektől is
kitelik, amit aztán pont leszarhat a jó politikai elit. Az a baj, hogy ők
közveszélyesen nem munkakerülők és uzsonna közben is törvényeket hoznak, pedig
hoznának inkább uzsonnát és ennék meg a törvényt. Meg én mondjuk a nyugdíj és a
fizetés közül a pofont választanám. És ha már nagyon unalmasak, néha csak feltűnik
egy-egy új arc a politikában, vagy ha nem, akkor arra van az adónk, hogy abból
a régi arcokkal plakátolják ki az utcákat, hogy "na, ők rontották el az
országot". Ezt egy kicsit didaktikusnak érzem, de mégsem a kortárs
plakátművészeté az érdem, hogy bár egy lelki újgazdag vagyok és a poklok
országa az enyém, mégsem megyek nyugatra el, mert ha ezt átvészelem, akkor itt
igazából nem vészelek, csak átalakulok. Szóval én kiállok a sorból és nem
cserélek mégsem hazát, hanem itt csinálok inkább valami faszát, mondjuk első
körben kiegyenesítem a kaszát."