2014. július 29., kedd

Születésnapomra




„Harminckét éves lettem én…”

Meg még huszonöttel több…

Ünnepelek…

Köszönöm az ajándékokat, a szép szavakat, öleléseket…
És az elmúlt huszonöt évet is.

Ez is ajándék volt. A remény ígérete, hogy egy élhetőbb, szabad, normális ország épül.

Voltak esélyek: politikai pluralizmus, a demokrácia új intézményei, az állam szerepének átalakulása és a többi.
Aztán kiderült lassan, hogy akadozik a gépezet. Gazdasági válság, növekvő társadalmi egyenlőtlenségek, lecsúszó rétegek, és velük szemben a mind gátlástalanabb új politikai osztály.
A fékek és ellensúlyok rendszere azért létezett, a kétharmados törvények gátat szabtak a kormányon lévőknek, a hatalommegosztás úgyszintén adott valami garanciát arra, hogy a jogállamiság alapjai viszonylag stabilak.

Mindez kevésnek bizonyult. A maga hatalmát gránitszilárdságú alaptörvénnyel védő Orbán-rezsim immár nyíltan szembehelyezkedik mindazzal, amit a rendszerváltás megteremtett.

A születésnapi ajándékot Tusnádfürdőn kaptuk. Hogy minek a születésnapja ez?
A társadalomkutatók még keresik a jelzőket arra, hogy is nevezzék ezt a napot.
A csomag tartalmát azért próbálják értelmezni, magam ezt most csak sommásan teszem:

Orbán kifejtette az illiberális állam szükségességét, arcul csapva ezzel az összes működő demokráciát. Igaz, óriási fogalomzavarban szenved, amikor a liberális demokráciát összekeveri a liberalizmussal. Az ország miniszterelnöke ne mondjon ostobaságot! Az talán még veszélyesebb, mintha valóban ez lenne az új ideológiája.

Megkérdőjelezte az emberi jogok elvének érvényességét, alárendelte ezt az állami akaratnak. Kijelentette, hogy vége a jóléti államnak, és az új, követendő modellnek Szingapúrt, Törökországot, Kínát és Oroszországot nevezte meg. Éppen azokat az országokat, ahol autokrácia vagy diktatúra van, ahol felszámolták a politikai pluralizmust, erőteljesen korlátozzák az emberi jogokat, a sajtószabadságot és a magántulajdon szentségét.
Ezt 2007-ben Orbán is így látta, mert akkor még így nyilatkozott a keleti társadalmakhoz való viszonyunkról: "Az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából soha sem akar többé a Kelet része lenni. Éppen azért jöttünk ide, mert ott már nem találtuk a helyünket."
És így minősítette akkor ezeket az országokat:
"A keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget, és nem tűri a szabadságot. Felszámolja az emberek független életét védő védvonalakat. Vagyontalanná tesz, elszegényít, kiszolgáltatottá vetkőztet, ha kell, megfélemlít. A hatalomtól függő élet láncába fűz.

Na igen, ez a keleti politika. És Orbánnak most ez lett a zsinórmérték – tudjuk, látjuk, érezzük.
A civil társadalmat (jogvédőket, kulturális szervezeteket, stb.) a külföldiek zsoldjában álló hazaárulóknak minősítette. Nyilván akkor Soros György is ilyen nemzetet támadó szörny. Akinek ösztöndíjával Orbán több hónapig Oxfordban tanulhatott.


Meghirdette a munka alapú társadalom eszméjét. Ezzel csak annyi a baj, hogy ez a gondolat azt az idejét múlt felfogást takarja, ami munka alatt a kétkezi, szakképzést nem, vagy alig igénylő, hagyományos értelemben vett termelőmunkát érti. Azt, ami a modern országokban mind kisebb területre zsugorodik, átadva a helyét a robottechnikának, az automatizált termelő folyamatoknak, így e társadalmakban az emberi munka a magasabb szakértelmet igénylő szolgáltatásokban összpontosul. Orbán a közmunkások társadalmát vetíti elénk, magyarul a kényszerből, éhbérért robotoló milliók világát, akiket már nem a gondoskodó, hanem a kényszerítő állam „oltalmaz”.

A legveszedelmesebbnek azonban a következő mondatát tartom: „Bármi megtörténhet…”

Ezt bizony fenyegetésnek vehetjük, ahogy annak vette több civilizált ország is.
Nem volt előzmények nélküli ez kijelentés. Egy korábbi, rendkívül cinikus intését idézem: ”… ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok".
Tehát valóban bármi megtörténhet? És annak az ellenkezője is?
A fent idézett orbáni pálfordulások bizony ezt mutatják.

Az ellenzék hevesen reagált erre a beszédre: botrányos, elmebeteg, hazaáruló…
A tehetetlen ember vagdalkozik így. Ahelyett, hogy érveket sorolnának, alternatívákat mutatnának fel és főként: összefognának.

Mi adhat reményt? Mert nem hiszem, hogy az ország józanabb, és remélem, hogy nagyobbik fele ázsiai, diktatórikus, kényszer-alapú társadalomban akarna élni.

Talán igaz, talán legenda, amikor ezt mesélik: a 80-as évek közepén hiába volt sok „illetékes elvtárs” számára láthatóvá, hogy a rendszer düledezik, nem volt, aki oda mert volna állni az „öreg” elé: Kádár elvtárs, nagyon nagy baj van, a szocializmus nem működik!

Lehet, naivan azt feltételezem, hogy Orbán apparátusának szervilis lelkű tagjai között senki nincs, aki azt merné mondani: Viktor, ne vezesd szembe a fél világgal Magyarországot!

Ez az írás lelkiismeretem és tudásom kiáltása, és remélem, hogy sokan mások is megszólalnak ma. A születésnapom magánügy, a demokrácia halála sokunk félelme. Mindazoké, akik velem együtt hiszik, a tudatlanság ellen egy szó is nagy erő. S hogy tudunk még

„nem középiskolás fokon

taní-
tani!”





2014. július 21., hétfő

A bunkó esete két Petróleumlámpával



 
Vasárnap hajnalban egy taxis megverte az Omega két zenészét.

A taxis másnap sajnálkozott. Azt mondta, nem tudta, hogy idős emberek (!), és arról is csak utólag értesült, hogy kikre emelt kezet. Sajnálja. Majd hozzátette: ha ismét ilyen helyzetbe kerülne, újra megtenné, mert védenie kell magát és az értékeit.

Elképesztő cinizmus, és az ököljog döbbenetes „igazolása”.

Tegyük félre azt, hogy egy 35 éves ember nem ismeri (fel) Benkő Lászlót és Debreczeni Ferencet. Nem kell mindenkinek otthon lennie a hazai rocktörténetben, bár feltételezem, hogy ő is óbégatta már valamiféle bulikban a Petróleumlámpát.

Lehet, hogy a zenészek részegek voltak, lehet, hogy nem. Lehet, hogy beszóltak a taxisnak, lehet, hogy nem. Tegyük fel, hogy az előző mondatok első fele az igaz. Tegyük fel, hogy Debreczeni „Ciki” valóban megpróbálta arcul ütni a taxist. Megpróbálta. Az eddigi nyomozás szerint valószínűleg ez nem sikerült neki. A taxis ugyanis semmiféle testi sérülést nem szenvedett, az autóját sem érte kár.
Viszont Debreczeninek a bal kézfeje és a nyaka sérült meg, valamint eltört az orra, Benkő Lászlónak a jobb tenyere és a bokája ment tönkre. Ugyan mitől?

Én magam így rekonstruálom az esetet a taxis elmondása szerint:

A kiérkező taxisnak beszóltak az ittas kuncsaftok. A kigyúrt, böhöm nagy ember úgy megijedt a szitkozódó és őt megütni akaró öregektől, hogy kipattant az autójából és agyba- főbe verte őket. Tette ezt azért is, hogy megvédje magát és értékeit.
 
Megkérdezem: Ha valóban megijedt, nem az lett volna a logikus, hogy a gázra lép és elmegy a helyszínről? Nem az lett volna a logikus, hogy nem a kollégáit hívja azonnal, hanem félreáll és értesíti a rendőröket?

Ugyan kérem! Itt igazságszolgáltatás van fennforogva. Úgy kell a részeg nyuggereknek, majd mi ellátjuk a bajukat!
  
Talán kiderül, hogy a zenészek valóban részegek voltak-e és tényleg arrogánsan viselkedtek-e. Ha igen, akkor némi keserűséggel vegyes csalódással fogadom.

A tanúvallomások ellentmondóak, de én az omegásoknak hiszek. Nekem ők a hitelesek akkor is, ha esetleg valóban ittasak voltak. Egész életpályájuk, kitartásuk, teljesítményük példaértékű. A taxis mit mutatott fel eddig? Megvert két „öreget”. És úgy nyilatkozott: „újra megtenné”.
Na, ez a legnagyobb bajom! Hogy nem tanult belőle, és még most is azt gondolja, hogy így kell „elintézni” két idős részeget.
A taxitársaság kiállt a dolgozója mellett. Az üzenetük egyértelmű: aki inzultál bennünket, azt bizony ronggyá verjük, bárki legyen is az!

Így „működik” ma is, most is a nagy magyar bunkó.
Hofi mondta: Magyarországon az egy főre eső bunkók száma két fő.
Két idős részegre meg egy egész taxitársaság jut.

Ez bizony nem Gammapolis, és nem is épült új Babilon.







2014. július 10., csütörtök

"Meg-e tanultad a leckét?"




- Meg-e tanultad a leckét? – ezt kérdezte! Meg-e tanultad!

Kis barátját, padtársát idézte szörnyülködve az akkor 8 éves fiam.  

- Hogy beszélhet a Bálint ilyen rosszul? – méltatlankodott.

- Biztos nem tanulta meg, mi a helyes – válaszoltam.

- Én se tanultam ezt – vágta rá a fiam - mégis tudom!

- Talán azért, mert te sokat olvasol – magyaráztam, hozzátéve: No meg mi se hibázzuk ezt el.

- Igen, mert ti is sokat olvastok – nyugtázta.



Ettől kezdve számára is egyértelmű cezúra volt, hogy aki alapvető nyelvhelyességi hibát követ el, az „nem olvasott” ember. Hamar megtanulta azt is, mit jelent az, hogy művelt, és ki az intelligens, később hogy „európai”.

Mindezek mentén pontos határokat tudott húzni. Eszerint intelligens ember nem mondja, hogy olvasnák egy jó könyvet. Soha nem írja le, hogy a legtöbben szívesen fogyasszák a tejet. (Nem a felszólító módról van szó!) Ha hibázik, elismeri és bocsánatot kér. Nem ítélkezik valaki fölött a nemzetisége, vallása, hite, nézetei alapján, és nem lopja el más művét. Ilyen egyszerűek ezek.



Felnőtt a fiam, tanult, okosodott, vizsgázott, megfelelt… és most tanácstalan.

Pedig a „nem európai” és az intelligens közti határvonal számára továbbra sem kérdéses.



- Ennek az embernek be kéne húznia fülét-farkát és eltűnni a közéletből – mormolja, amikor Pásztor Albert volt miskolci rendőrkapitányról beszélgetünk.

Arról, aki cigányozott.

És most mentegetik, mosdatják, magyarázzák. Amikor elhangzott az ominózus mondat, Gyurcsány „hányingert keltőnek” minősítette. Most pedig „rendes” embernek tartja.

Lehet, hogy rendes, de nem „európai”. Mert ilyen mondat intelligens ember szájából nem csúszhat ki! Ahogy a „mondanák egy igazán jót” se! A bizonyítványa intelligenciából elégtelen. Ezen nincs mit magyarázni.

Eörsi Mátyás a minap mégis megpróbálta. Azzal érvelt, hogy annak idején Pásztor valóban hibázott, de mára megtanulta, hogy így nem beszélhet.

Nem adok igazat Eörsinek. Annak az Eörsinek végképp, aki hajdan a liberálisok pártját erősítette.

A liberálisokét, akiknek eszméje szerint minden ember szabad és egyenlő jogokkal rendelkezik.



Pásztor több iskolát is végzett. Mégis, szakemberként, felelős beosztású köztisztviselőként bűnelkövetőket nyilvános sajtótájékoztatón etnikai hovatartozásuk szerint nevezett meg.

Ez nem csupán szakmai hiba. Ez nem rosszul megfogalmazott mondat! Kultúrember ilyenre egyszerűen nem is gondol!

Ahogy kultúrember azon se gondolkozik, mi a múlt idő jele, hogy nem tüsszent a levegőbe és nem köpködi a szotyit! És nem zsidózik, nem buzizik és nem cigányozik. Ez első olvasatban is bűncselekmény, és egyben civilizálatlan is.

Nem európai, na!



Aztán kiderült, hogy Pásztor mégse tanulta meg a leckét. Levelet írt, amiben bocsánatot kért, aztán kijelentette, hogy bizony azért az emberek szerint mégis a cigányok követik el a legtöbb bűncselekményt. Ezen a ponton legyintettem, és félretettem a bűnözési statisztikákat és kriminálszociológiai elemzéseket. Minden hiába.

Pásztort mentegetik a párttársai. Nincs ezen mit csodálkozni.



A szerecsenmosdatásnak nagy hagyományai vannak. Schmitt Pál is a sértettek méltóságával vonult vissza, de orbánia hívei most is „álamfőnek” kijáró tisztelettel hajbókolnak előtte.

Legújabban pedig Semjén Zsolt szakdolgozatáról derült ki, hogy nagy része plagizálás. Keresztény bástyáink lovas védője összeollózott egy diplomamunkát, és most azzal védekezik, hogy miért nem szóltak neki „akkor”. Elképesztő! Ugyan mit kellett volna mondaniuk? Azt, hogy ejnye, Zsoltika, nem szabad ám mástól lopni! ? Európában legalábbis ez nem szokás, de a nemzeti vágta iránya nem arra mutat…



Fiam eltűnődve néz ki az ablakon. Előbb lelkesen mesélte, hogy egy külföldi multicég mesés állásajánlattal, fizetéssel kereste meg. Történt ez épp akkor, amikor felkérték, vezessen ősztől szemináriumokat az egyetemen. Persze ezért semmi egyebet nem ígértek, mint a tanítás lehetőségét.



Biztosan tudom, mit fog választani… Párás tekintettel rám néz, aztán a Mecsek bársonyos domborulataira siklik a tekintete…



Tudom, hogy európai ember akar lenni… Mégpedig itt.

Vajon engedik-e?

2014. július 2., szerda

Kend magadra az új fényvédőkrémet, oszt jónapot




Nem sül le a bőr a képükről?  Nem. Gondoltam, biztos azért, mert magas faktorszámú fényvédőt használnak…vagy valami újat. Nyomozni kezdtem, és hamar kiderült, melyik a két leghatásosabb márka:
Első helyen holtversenyben a „Pökhendiség” és a „Cinizmus” áll. Most pedig rátaláltam a trió harmadik tagjára, ami a „Hülyének nézlek” néven fut.

Aki ezt a napokban magára kente, Simon L. László, a kultúráért felelős államtitkár. Aki újfent azt bizonyította, hogy jó alattvaló módjára képes hajlongani és hülyének nézni a nyájas olvasót, tv-nézőt. Az államtitkár olyan törvényjavaslatot terjesztett be, aminek egy igen fontos passzusáról halvány fogalma se volt. Magyarázkodott. Szemrebbenés nélkül. Hja, az a krém úgy tűnik, nem csak a leégéstől véd.
Nem volt L. Simon mindig ilyen. Szépirodalmi alkotásai, szerkesztői munkássága jól ismert. De jómagam gyarló-gyanakvó „kultúrafogyasztóként” most mégis olyat emelek ki művei közül, ami erősen megosztotta az olvasókat.
Íme néhány részlet a „Nem lokalizálható” című verséből:
"büdös vagyok
meg kell fürdenem
kimosnom a seggemből az elmúlt három nap papírdarabjait

(...)
bevizeltem
akár egy disznó
a perzselés előtt
(...)

ondómban levő életenergiám
azonban nem tudtam rendesen szabályozni
állandóan ejakulációm volt

(...)

fejem rothadó bőrdarabra hasonlít
hamarosan elpusztulok
bűzlök
akár egy csillag alakú dögvirág

(...)
a szabványosítás veszélyeiről írtam tanulmányt
amikor találkoztunk
átfogott a lábával
megbasztam
a tanítója lettem
az lett belőle
amire vágyott

(...)

Namármost fogadjuk el, hogy a nyers, szókimondó naturalizmusnak olykor meg lehet a maga művészi értéke, szerepe (ld. Villon, Faludy, Gingsberg). Nincs is ezzel semmi baj. Nem is emiatt citáltam ide.
Hanem az a segg…
az mégis csak segg, és nekem L. Simon legutóbbi akciója kapcsán ezért nem a fagyi nyalás jut eszembe, hanem „ez”…

Mert vajon mivel is lehet magyarázni, hogy ez az egyébként művelt ember (tessék elolvasni többi versét, érdemes) belehazudik a tv néző arcába. Aztán magyarázkodik és le akarja vetetni a műsorról azt a riportot, ami elárulta, hogy ő sem tesz mást, mint viktorkirály többi alattvalója. Benyújt egy törvénymódosító javaslatot, és nem tudja, mi van benne! Honnan is tudhatná, ő sem más, mint egy bólogató végrehajtó.
Azzal az egyébként nem jelentéktelen kérdéssel itt most nem foglalkozom, hogy ez az akció is része annak a hatalomgyakorlásai módnak, aminek lényege: minden kormányzati akaratot végigverni, ha kell, akkor törvénymódosítással. Hadd szilárduljon a gránit.

A most benyújtott reklámadó-tervezet nem más, mint kísérlet a renitens RTL-klub megrendszabályozására. Borítékolom, hogy hamarosan törvényjavaslat lesz a „norvégokról” is. Így megy ez orbániában.

De el se ült ennek a nyilvánvaló erőpolitizálásnak a szele, L. Simon rátett még egy lapáttal.

Egy közel 10 milliós kommunikációs tenderre három olyan céget hívott meg, akik a közvetlen munkatársaitól „nem állnak messze.”

L. Simon azzal érvelt, hogy a pályázatot a lehető leggyorsabban szerették volna lebonyolítani, ezért olyan cégeket akartak meghívni, akikről "nem kell hosszasan referenciákat begyűjteni". "Ez pedig valóban csak az ismerősi körünkből volt lehetséges".

És nem sült le a bőr a képéről… Tényleg jó az a fényvédő…

A következőt képzelem ezek után: nyílt bajnokságot hirdetnek a 100 méteres síkfutásban. Jönnének a versenyzők szép számmal, de a rendező rábök Lacira, Józsira meg Pistára: Ti állhattok csak a rajthoz! Miért? Mert ismerlek benneteket, feltételezem, hogy tudtok futni, biztosan kibírjátok a 100 métert, és akkor az érmek is jó helyre kerülnek. Ja, hogy a többiek közt akadhatnak jobb futók? Ugyan, ne kötekedjetek! Csak nem adunk esélyt holmi ismeretleneknek?  Még a végén kiderül, hogy valaki gyorsabb nálatok, és akkor fuccs az egésznek.

Nos, ennek mintájára kéne átszervezni ezt az egész szakramentumot!
Minek ide parlament, pártok, főleg ellenzékiek! Minek ide független bíróság, ügyészség, az alkotmánybíróság nevű baromságról nem is beszélve.
Ültessék fel Viktorkirályt a Sándor palotában a trónjára, és majd ő megmondja!
Hetente egyszer audienciát tartana, ahol körbeállnák a vazallusai, mélyen meghajolnának és hűségükről biztosítanák. S akkor bebocsáttatna néhány Tiborc a maga panaszával. A nagy bölcs meghallgatná őket, majd idézné saját dakota mondását:

Ne feledjétek, ne feledjétek – mert a dakoták mindent kétszer mondanak -, a nap is arra süt, arra süt, amerre én a szotyit köpködöm, amerre a szotyit köpködöm.

Az alattvalóit meg utasítaná: Adjatok nekik is egy marékkal, kenjék a hajukra, oszt jónapot!