Irkáltam néhány szösszenetet
mostanság a hatalom ellenében, mert úgy vélem, annyit minden normálisan
gondolkodó lénynek meg kell/ene tenni, hogy legalább „csendesen kiabál”, amikor
beletipornak a szabadságába, amikor másodrendű állampolgárnak tekintik.
No és amikor hülyének nézik.
Ez utóbbit mindeddig
elintéztem azzal, hogy egy olyan hatalom, ami remegve félti pozícióját, amelyik
önmaga korábbi igazságát szembeköpve cinkosan összekacsint a neki kezet csókoló,
köpönyegforgató szerviliseivel, miközben gránitszilárdságú törvényeit naponta kénye-kedve
szerint változtatva úgy leskelődik ki pökhendiségből emelt pajzsa mögül, mint
idióta kiskölyök, akinek maszatos a szája, de szemrebbenés nélkül hazudja, hogy
sose járt a kamrában, hiszen ott az elmúltnyócéves ballibsi komcsik meg
zsidóbuzik liberáliskodnak a mézesbödönben Micimackóval, akiről igaz, eddig
semmi rosszat nem mondtak, de hátha valaki összekeveri ezt a csekély értelmű bocsot
mondjuk a libákkal és máris ott vagyunk Bajnai öngyilkosainál…
Mert hogy most ez a hülyítés
újabb fejezete… Az öngyilkossági hullám… Amit állítólag kiválthatott volna az,
ha a köztévé nem visszafogott, és időnek
előtte beszámol Robin Williams haláláról.
Igazolásul újra előkerült a
Szomorú vasárnap című dal története és utóélete. Sokáig tartotta magát az az
elképzelés, hogy Seress Rezső e híres-hírhedt slágere szabályos öngyilkossági
hullámot idézett elő az 1930-as években. Ma már városi legendának tartja ezt mind
több szakember.
Sok kutatás alátámasztja ugyanakkor,
hogy a magyar kultúra egy sajátos „kódja” az öngyilkosság. Egy mélyen
beágyazódott problémakezelési minta, ami tetten érhető a szavak, szólások
szintjétől kezdve a hétköznapi beszédhelyzeteken át a kultúra rengeteg színteréig
szinte mindenhol.
Tudjuk, hogy az
öngyilkosságoknak hazánkban bizonyos demográfiai, települési és regionális mintázatai
vannak, bár ezekben a dimenziókban kiegyenlítődés figyelhető meg. És persze
tudni véljük azt is, hogy több híres ember követőkre talált. Itt szokás
említeni a József Attila – i sorsot, amit a színészkirály, Latinovits Zoltán
követett, vagy a Szécsi Pál –Domján Edit vonalat, aztán az első magyar
szépségkirálynő, Molnár Csilla Andrea tragédiáját és az őt „utánzókat”.
Kétségtelen, hogy a médiának
lehet szerepe a mintaközvetítésben, különösen a módszert illetően. Feltételezik,
hogy a szépségkirálynőről szóló részletes tudósítások is közrejátszhattak két
tinédzser lány hasonló módon, gyógyszerrel elkövetett öngyilkosságában.
A minták akkor és azért
hatnak, amikor arra érzékeny befogadók számára azonosulási alapot jelentenek. Vajon
kinek lenne itt kis hazánkban azonosulási minta a tragikus sorsú amerikai
színész?
A média felelőssége tehát
valóban nagy, de a felelős média – a kellő szakmai felkészültségű hírszerkesztőivel
egyetemben – képes lehet ezt is kezelni. Például úgy, hogy tárgyilagosan és nem
szenzációhajhász módon tudósít. Például úgy, hogy nem megbotránkoztatni,
felzaklatni, elbizonytalanítani akar, hanem csak értesíteni.
A szerkesztő azonban valami
fentebb elvnek, elvárásnak kellett, hogy megfeleljen, mint nemrég Bajor Imre
esetében.
A szolgalelkűség és a félelem
nem csak orbáni kólásdobozokat emel a kultikus tárgyak sorába, de milliók által
ismert neveket is képes semmibe venni. S ha rákérdezünk, miért is, akkor döbbenetesen
ostoba válaszokat kapunk. Robin Williams esetében azt, hogy az MTV körültekintő
és visszafogott akart lenni. Nehogy ez a hír öngyilkossági hullámot idézzen
elő!
Van, aki ezt komolyan
gondolta? Lehet ennél lejjebb csúszni hozzá nem értésben, elvtelen
megalkuvásban és/vagy cinizmusban?
Szólhatott volna a hír így
„közszolgálatilag” körültekintően és visszafogottan: Tegnap délelőtt otthonában
elhunyt Robin Williams, Oscar díjas amerikai színész, akit a magyar közönség
elsősorban a Jó reggelt Vietnam c. filmből ismerhetett. Pont.
Mi viszont nem vagyunk
hülyék, ne akarjanak hintába tenni, a hullámvasútjuktól meg egyenesen
hányingerem van.