Nézem a tv-ben a kínos beszélgetést… Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke
minden második mondatában hitet tesz amellett (és ez a sok „hittételezés” már
önmagában kínos), hogy amit Kiss László 50 valahány évvel ezelőtt tett, arra
nincs mentség, az a legszörnyűbb dolog, az a bűn nem évül el…DE! És akkor
jönnek az „érvek”! Hogy mindenkinek, aki megbűnhődött, meg kell adni az esélyt
az újrakezdésre. És aki bizonyított, aki jó emberré lett, az előtt kalapot kell
emelni. Hát még, aki vagy 10 aranyéremmel öregbítette a magyar úszósport jó
hírét!
Le a kalappal Laci bácsi! Éljen!
Dübörögnek bennem a híreket követő kommentek… És mint mikor
a szunnyadó vulkán mélyéből tör fel az ősanyag, olyan ellenállhatatlanná kezd
bennem válni a döbbenetből kidagadó elkeseredés: mi van itt?
Többen megkérdőjelezik a korabeli bíróság pártatlanságát.
Mások előkapják azt a szörnyűséges érvet, miszerint a nők gyakran maguk
tehetnek arról, hogy bántalmazzák, megerőszakolják őket. Olyan eszement
hozzászólást is olvastam, amiben azt követelték, hogy vonják felelősségre a
botrányt kirobbantó újságírót, mivel magántitkot sértett! Laci bácsi titkát! Sokan
állnak az edző pártjára azzal, hogy nem is hiszik el az egészet, nyilván az
akkori kor szellemének „megfelelően” koncepciós per volt. Ebben a
vélekedésükben az se zavarja őket, hogy Kiss maga is elismerte a bűnösségét.
Hagyjuk ezeket az
ostobaságokat!
Egy régi, de máig meg nem kérdőjelezett teóriához nyúlok
vissza: Durkheim, francia szociológus több, mint 100 évvel ezelőtt kifejtette,
mi is a büntetés célja. Az volt a végkövetkeztetése, hogy a büntetés valójában
a becsületes emberekre gyakorolja a legnagyobb hatást, ugyanis azt jelzi
számukra, hogy a törvényeik még mindig érvényesek. És ha valaki azokat
megszegi, azt megbüntetik.
Nos az a nagy kétségem, hogy a mai Magyarországon ez egyre
kevésbé érvényes elmélet. A törvények efféle morális tartalma foszladozóban
van. A törvény gyakorta már nem zsinórmérték, hanem adminisztratív akadálya a
hatalmon lévők érdekérvényesítésének, így azokat a saját képükre akarják
formálni.
A bűn és büntetés kérdését átszínezi a hatalom arroganciája,
és végtelen cinizmusa. Bármit megtehetünk – vágják arcátlanul a képünkbe -,
legfeljebb visszamenőleges hatállyal megváltoztatjuk a jogszabályokat. A legújabb
példa erre: A közpénzt tilos lenyúlni? Ugyan! Holnaptól az érvényes, hogy a te
közpénzed az én magánpénzem, kuss!
Aztán bármit elfogadhatunk, mert a cél szentesíti az
eszközt! Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok! – hirdette meg az
új ethoszt a miniszterelnök. És mint a lavina, szakadtak ránk az új morál
szerint bocsánatosnak ítélt bűnök: plagizáló köztársasági elnök, diplomát
hazudó miniszter asszony, újfent polgármesternek választott asszonyverő
vakkomondor-gazda, közpénzzel tőzsdéző minisztériumok, és a sor hosszan
folytatható. S a végén Laci bácsi.
Aki leülte a büntetését. És aztán sikeresen beilleszkedett,
mi több…
Gyárfás azon erőlködött, hogy a múlt borzalmaira fátylat
borítson, amihez a kelmét Laci bácsi későbbi sikereiből akarta szőni. Ez
ugyanaz a bunkó magatartás, amiről fentebb írtam.
Egy plágiumot még le lehetett az ország torkán gyömöszölni,
a gátlástalanul vagyonosodókkal szemben meg már kezdünk immunisak lenni, de
vannak bűnök, amiket nem lehet védeni. Amiket nem lenne szabad magyarázgatni.
Csendben félre kellett volna állni. Kissnek is, és az
úszószövetségnek is. Egy európai ember így tenne. No de hol van ezeknek – akik a
mi kutyánk kölyke parancsára védik a védhetetlent - Európa?
Távolodunk, már a vak komondor ugatása se hallatszik…