Vedd komolyan

A karácsony közeledtével megszaporodnak az olyan megosztások, amik ezer éve elcsépelt közhelyek mögé tesznek mesebeli tájat, kék ég alatt felhők fölött röpködő angyalkákat, rózsaszín pántlikát hányó galambok rajzolják körbe a szíveket, megjelentek, a piros pozsgás arcú mikulások-télapók, jézuskák, és hópelyhek ülnek a giccstengerben úszó betűkre:

  

Piros pozsgás arcú kedves öreg mikulás,
nagy zsákodba mily csoda jót rejtettél el már?
Piros alma, dió, csoki, cukor, földimogyoró,
szíved melege gyermekeknek lesz nagyon jó.

Víg kedélyt, mosolyt varázsolsz-e arcukon?
Szomorúságot ugye elviszed örökre?
Bánatosaknak mutasd meg a fényes csillagot,
békétlenség ne legyen kérlek hozz sok szeretetet.

 

A „vers” ugyan folytatódik (legyen tiszta szó, ne lopjanak az emberek, hanem szeressék egymást, éhezőknek legyen kenyér, egészség, izzó hitek és áldás), de a további részletektől megkímélem az olvasót.

Rosszból a kevés is sok.

Hm. Ez a mondat csak úgy „kiszaladt” és megtetszett. (Bár lehet, hogy valaki már leírta és akkor spanyolviasz…)

Elhatároztam, hogy szellemi önvédelmem érdekében erősebb bástyákat emelek!

Nosza gyártok gyorsan néhány anti-bölcsességet.

Kész is van! (Minden szerzői jog átadva annak, aki másolja, sokszorosítja, elektronikusan tárolja, megosztja vagy csak a fejét ingatja, esetleg a térdét csapkodva röhög. Mindezekért semminemű felelősséget nem vállalok.)

Az együgyű kamikaze tesztelése

Kovács Máté az ATV műsorában próbálta megmagyarázni a lehetetlent.

A fő érve ez volt: ő közszereplő, aki „feldobott egy problémát”, és vállalja mindazt a sok „szép” kritikát, amit ezért kap.

Lépjünk túl azon, hogy szakmai (orvosi, addiktológiai, kriminológiai, szociológiai, jogi, stb.) szempontból egyaránt tarthatatlan a drogteszt  javaslata. 

Nézzük, mi lehet a problémafelvetés mögött!

1. variáció

Kovács Máté értelmi képességei erősen megkérdőjelezhetők. (Ki lehetne fejezni ezt azzal is, hogy úgy hülye, ahogy van, de legyünk tárgyilagosak.)

Nem írok részletesen a drogteszt-javaslatról. Az elmúlt napokban ízekre szedték azt a szakemberek.

Szólni kell viszont arról, hogyan születnek Orbániában a törvényjavaslatok. Például úgy, hogy valamelyik képviselő elböffenti magát.

Magam – eleddig naivan? – azt feltételeztem, hogy a tisztelt képviselő először is tájékozódik az adott problémáról, az érintettek köréről. Beszél szakemberekkel, utánajár annak, történt-e korábban valami érdemleges ebben az ügyben, és így tovább.

Kovács Máté viszont nem tett mást, csak „ötletelt”, és ezt még büszkén fel is vállalta!

Dedós dolognak tartanám ezt - mint amikor valaki kajánul a pocsolya közepébe dob egy követ, és aztán jót vigyorog azokon, akik félreugranak a felfröccsenő víz elől - csak nem óvodásról van szó, hanem felelős (?) parlamenti képviselőről.

Kovács azt nyilatkozta, hogy azért vetette fel a témát, mert mélyen megdöbbentették azok a halálesetek, amikről az elmúlt hetekben hallott. Történetesen fiatal lányok a hétvégi diszkóban azért veszítették életüket, mert az italukba valakik „valami drogot” csempésztek.

A szakember, de úgy alapvetően egy gondolkozó ember összecsapja a kezét: úristen, mi köze van ennek a drogfogyasztáshoz? Idétlen, felelőtlen, agyalágyult fiatalok őrültsége volt ez, ami sajnos borzalmas tragédiába torkollott, de ennek ürügyén kitalálni a drogtesztet elképesztő badarság.

Ilyen alapon be kéne tiltani a közlekedést (tavaly közel 600-an haltak meg az utakon), sőt az elektromos áramot is (évente átlagosan 20 főt ér végzetes áramütés).

Azt ugyanakkor nem tudni, hogy az embertársaiért aggódó képviselő miért feledkezett meg a 800 ezerre becsült alkoholistáról, illetve miért tartja kevésbé veszélyesnek az italozást, mint a drogot. Arra utalt, hogy a drog azért veszélyesebb, mert abba bele lehet halni. Ezt bizonyítja az említett lányok tragédiája is. (Akik ugye mint tudjuk, nem voltak drogosok.)  A képviselő úr eszerint talán azt hiszi, hogy az alkoholfogyasztásba nem halhatnak meg emberek, legfeljebb ordítoznak, verekszenek és összehányják a wc-t?

Kovács Máté felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarországon nőtt a drogfogyasztó fiatalok száma – ezt nélküle is tudjuk -, majd egy laza mozdulattal lesöpörte az asztalról a drogprobléma kezelésével foglalkozó szakemberek és intézmények eddigi tevékenységét. Azt állította ugyanis, hogy a drogmegelőzés terén nem történt semmi. (Gyorsan jegyezzük meg, hogy a képviselő úr polgármesteri minőségében 2013-ban a józsefvárosi képviselőtestület elé terjesztette és meg is szavaztatta azt a javaslatot, ami alapján megvonták a további támogatást a Kék Pont Alapítványtól. Ezzel gyakorlatilag megszüntették a tűcsere programot.)

2.variáció:

Kovács Máté az előretolt ék, a „meglóbált bunkó”, a vesztébe küldött kamikaze. A Fidesz kommunikációs csapata amolyan elterelő hadműveletnek szánta ezt a témát, és ha ez igaz, akkor kétségtelenül elérték a céljukat. A fél ország háborog, vitatkozik, érvel, Facebook-csoportokat hoz létre és pisit gyűjt. No és megfeledkezik a korrupciós botrányról, a kitiltásról, az adótörvényekről.

Új életre kel a kádári szlogen (az eredeti ez volt: Aki nincs ellenünk, az velünk van!), de egy ügyes csavarral máris bűnbakot jelenít meg: Aki a drogteszt ellen van, az a drogok pártján áll!

Az ötletgazda tehát a Habony-csapat lehetett, Kovács Máté pedig felvállalta az ostoba kos szerepét és nekirontott a józan észnek.

3.variáció

Ezek a fiúk tényleg így gondolkoznak. Erő, megfélemlítés, beleturkálás a magánéletbe. Rendnek kell lennie.

A helyzet pikantériája, hogy éppen a rendpárti jobbikos Novák Előd tiltakozott a javaslat ellen.

4. variáció: a három előző együtt.

„Egy a zászló, egy a tábor!”- harsogja a Vezér.

Szerintem is együgyűek. Vagy elkábultak.

Mi remélem nem!

Nyuszi ül a fűben

Magyarország függetlensége támadás alatt áll! – jelentette ki a minap a miniszterelnök.

Orbán ismét harcba hívja a nemzetet. Na meg nyilván a békemeneteseket.

Nem kellene acsarkodva harci riadót fújni, fegyvert ragadni, árkokat ásni.

A megoldás ennél egyszerűbb, úgy hívják: demokrácia. S benne olyan elemek, mint nyilvánosság, átláthatóság, szakmai és társadalmi kontroll, vita, ellensúlyok, fékek, jogállamiság.  

Nem liberális meg illiberális, alkotmányos vagy képviseleti, hanem csak úgy „simán” demokrácia.

Annak ereje pedig nem abban van, hogy a többség végiggázolhat mindenkin, aki másképp vélekedik.

Az erő  magabiztosságot és határozottságot jelent, nem gátlástalan nyomulást.

Aki valóban erős, az tud engedni, az képes gesztusokat gyakorolni. Mer vitatkozni, és az igazi érvek előtt fejet hajtani.

A szabad vélemények áramának megakadályozása, a fenyegetés, megfélemlítés azoknak a hatalmasságoknak a gyengéje, akik már rég elvesztették a valóságlátásukat, és erejük nem más, mint a „valahogy” megszerzett hatalmi pozícióikból fakadó privilégiumok, döntési jogosítványok sora.

Bunkósbottá lett a kétharmad, a lassan teljhatalommal bíró miniszterelnökség, de emlékezzünk, a „Rózsa-féle” oktatáspolitikára is, aminek egyik jelszava ez volt: baltázni kell a tananyagot.

Egyelőre nyeregben érzi magát a „könnyűlovasság” vezére is, hiszen csak velük együtt van meg a parlamenti többség. Olykor ezért benyújtják a számlát. Most épp a vasárnapi „nyitva tartás bezárását”, ami szintén szembemegy, mit megy, lovagol minden józan emberi számítással, de kétség se férhet hozzá, a kormánypárti képviselők előbb-utóbb megszavazzák.  

Felröppent az a hír is, hogy új egyházi törvény készül, a bíboros úr nem kis megdöbbenésére.

A civil szervezetekkel kapcsolatos erődemonstráció (emlékezzünk: vagy ötven, állig felfegyverzett kommandós tört rá a néhány négyzetméteres irodában dolgozó két hölgyre, újabban pedig a civil tüntetések szervezőinek múltjában matatnak) egyértelműen jelezte, hogy ez a hatalom bizony fél, ezért gyanúsít, támad, lerohan.

Képes nekirontani most Amerikának is: a focistákkal „megerősített” külügy irányítója több tisztelet kér (már millióan leírták, hogy azt nem kérni kell, hanem kiérdemelni), és ha nem, akkor bizony kard ki kard!!! Kitiltunk néhány amerikait Magyarországról!

Aki kardot ránt, lemondott a gondolkozásról.

Úgy tűnik erre az útra sodródtunk, illetve dehogy sodródtunk: eszement vezetőink önérdekei, ostobaságai és pökhendi önteltsége, újabban pedig félelmei belerángattak egy fél országot a háborúskodásba.

Mikor lesz ennek vége? –nézek kérdőn atyai jóbarátomra, valami biztató bölcsességben reménykedve.

A nyúl is csak a közepéig szalad befelé az erdőbe – magyarázza -, onnan már kifelé vezet az útja.

Sovány vigasz ez! – legyintek, főként mert ezek nem tapsifülesek, és itt valami böhöm nagy állatot kell mondanom, talán bivalyt vagy marhát, amik letaroltak, legázoltak, felzabáltak már szinte mindent.

A nyuszik meg csendben ülnek a fűben és azt makogják: Ezt jól megszívtuk!

Ekkor eszembe jutott a „közlegelők tragédiája”…

Ezt a szemléletes példát Hankiss Elemértől tanulhattuk jó 30 évvel ezelőtt.

Arról szól, hogy a gazdák, amíg nem érezték meg a rablás mámorát, békében legeltették egy-egy tehenüket. Az állatok szépen gyarapodtak, nőtt a súlyuk és még tejet is adtak. Aztán az egyik gazda eggyel több tehenet hajtott ki a rétre, majd ezt megirigyelve a többi is így tett. A kapzsiságukban mértéket nem ismerő gazdák kis ideig örömmel nézhették szépen szaporodó marháikat, hanem a legelő hamarosan elfogyott, és az összes állat éhen döglött.

Addig is ügyeljetek nyuszik, senki ne kábuljon el!

Éles lőszerrel álmodni...

 - Irány utánam, lépéééés i dujj! – hangzott a parancs, igaz nem hetykén, frissen, hanem morcosan és beletörődően.

A „váltás” – hat előfelvételis sorkatona, aki az egyetem megkezdése előtt a kiskőrösi tüzér dandárba vonult be  11 hónapos kiképzésre  – álmosan dülöngélve elindult, és libasorban baktatott a kerítés melletti ösvényen.

A lőszerraktár négy sarkán felállított őrtornyokban már készülődtek a sorstársaik arra, hogy három órás őrködés után végre pihenhessenek.  Begombolták a mikádót, meghúzták a derékszíjat és a vállukra vetették az AMD 65 mintájú gépkarabélyt. Amit bizony megtanultak nagyon tisztelni. Harminc éles lőszer lapult a tárakban. Ötször harminc időzített halál.

Az addig eltelt hónapokban rengetegszer kellett szétszedniük, és tisztogatni, olajozni ezeket a fegyvereket. Hamar megtapasztalták: a szovjet haditechnika gyakorta nem a precizitásáról volt híres. Egy rossz mozdulat, egy apró figyelmetlenség, és máris süvített a „golyó”.

A lövés hangja majd szétvetette a dobhártyájukat, aztán az első ijedtség után elhűlve nézték, hogy a véletlen elszabadult lövedék mekkora roncsolást végzett a tárazó állvány tetejében.

Ettől az esettől kezdve nem volt viháncolás a fegyvertisztítás közben, pedig a borzalmas nagy lecke csak ezután zuhant rájuk.

A reggeli díszszemle ideje alatt Laci az őrtorony csendes magányában azon kesergett, hogy most hétvégén se láthatja a kedvesét, a családját. Még telefonálni se tudtam! – panaszkodott barátjának, miközben őrszolgálatba indultak előző nap délután.

Sose tudjuk már meg, micsoda indulatok marcangolták, nem derül fény arra sem, vajon komolyan gondolta-e, vagy csak meglóbálta a fegyvert, mint aki kacérkodni akar a veszéllyel.

A három lövedék a mellkasán hatolt be és átzúdulva a testén szinte leszakította a hátát.

Az őrtorony vérben úszott, és mi a döbbenettől percekre megnémultunk. Akkoriban nem volt szokás, hogy pszichológus segítsen a trauma a feldolgozásában, a tisztek meg elintézték egy legyintéssel. De attól a naptól kezdve leüvöltötték a fejét a társai annak, aki csak játszásiból ráfogta a másikra a fegyvert. Amikor őrségbe készültünk, a szemünk sarkából azt lestük, nem tesz-e valamelyikünk kockázatos mozdulatot a gépfegyverrel, és beszéltünk arról is, hogy fent a toronyban inkább levesszük a vállunkról és a sarokba támasztjuk, jó messzire magunktól, hogy még véletlenül se kerüljön a kezünk ügyébe.

A hat katona az első őrhelyhez ért. Lándzsaként fúródott a koromfekete égbe a torony tetejéből emelkedő villámhárító. Az ajtóban már ott állt az őr, aki az előírásoknak megfelelően jelentett, lejött a lépcsőn és átadta az őrhelyet. A kis csapat indult tovább a következő poszthoz.

Fél perc botorkálás a csikorgó murvával felhintett gyalogúton. Megálltak. Csend. A hold sarlóját lassan eltakarta egy sötét felleg. A lépcsőn nem állt senki. Tanácstalanság. Ilyen helyzetről nem rendelkezett a kiképzési terv.

- Színes, Színes! Itt a váltás! – suttogta a nagy feketeségbe az őrparancsnok.

Semmi válasz.

- Szíííínesss! – nyújtotta meg a hangját türelmetlenül és óvatosan megkocogtatta a vaskorlátot.

Hűs szellő rezgette meg a fák leveleit, a finom zizegés sejtelmes hangokat hintett a lélegzetüket visszafojtó honvédekre.

- Lehet, hogy elaludt a hülye? – sziszegte a parancsnok, és ahogy tétován hátrafordult, látni lehetett a halántékán lüktető eret.

Féltünk.

Színes egy kissé fura alak volt. Tüsire nyírt élénkvörös hajával, fehér arcán rengeteg szeplővel kitűnt minden normális „alakzatból”. Olykor bekkatant, bizarr grimaszokat vágott, széles vigyorra húzott száját ujjával berregtetve artikulátlanul rikácsolt, kalézoló mozdulatokkal majmot imitált, és akkor azt lestük, vajon ha ott lenne egy fa, felkapaszkodna-e rá. Aztán lehiggadva csendben elmagyarázta, hogyan kell az elsőfokú kétismeretlenes egyenletrendszerek esetében alkalmazni az ismeretlenek fokozatos kiküszöbölésével operáló Gauss-módszert.

- Mi a lóf…t csináljunk? – dühöngött a parancsnokunk, és mindannyian arra gondoltunk, hogy nincs veszélyesebb, mint amikor valaki ölében egy éles lőszerrel betárazott fegyverrel elbóbiskol. Az álmából felzavart ember kiszámíthatatlan lehet.

Mi lesz, ha felriad, megijed, és még a végén lövöldözni kezd?

A parancsnok már épp rászánta volna magát, hogy felmegy a lépcsőn, amikor a bokrok mögül sátáni kacajjal előugrott Színes. Gondolta megtréfál bennünket… éjjel egy órakor azzal, hogy ránk fogja a fegyverét.

Hatan hétfelé vetettük magunkat a földre, és – ezt már csak később mertük bevallani egymásnak – ha Színes nem kapcsol azonnal és dobja jó messzire a karabélyt, félelmünkben a másodperc tört része alatt szitává lőttük volna.

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy Vágvölgyi B. András „megvádolta” az államelnököt azzal, hogy az kiskatonaként részegen lövöldözött.

Kiderült, hogy ez nem igaz, csak annyi történt, hogy Áder János szakaszparancsnok őrszolgálatban elaludt. Pont.

Értelmes ember nem nézheti jó szemmel azt a mocskolódást, alpári vádaskodást, ami a politika hadszínterén az utóbbi napokban felerősödött.

Az szerintem felesleges kérdés, hogy ki kezdte, és ki mond nagyobb ostobaságokat, mi több, aljasságokat. Itt tart ma a magyar politikai kultúra. És újságírás.

Gyerekkori csínytevéseket kaparnak elő a civil tüntetőkről (egyik elszívott egy marihuánás cigit, a másik nem adta meg kanyarodáskor a szembejövőnek az elsőbbséget), feljelentésre buzdítják az állampolgárokat, és buzgón keresnek félremagyarázható fényképeket az ellenfél kamaszkori életéből. Lassan eljutunk olyan magvas kérdésekig, hogy kinek mi volt az óvodában a jele. Jaj, annak, akinek piros pöttyös labda – nyilván komcsi előjel – vagy létra, ami meg a gátlástalan karrierizmusnak lehet a rejtett kódja. És ha az is kiderül, hogy kiköpte a spenótot? Onnan már csak egy lépés addig, hogy ki köpte be….

Szánalmas és egyben szomorú.

Áder János tehát nem duhajkodott. Csak elszunyókált.

Gondolom fegyverrel az ölében. Százötven éles lőszerrel a tárakban.

Ez utóbbi két cinikus mondatot nyilván az előbb elmesélt katonatörténetem, az akkor megélt és máig ható félelmeim szülték. Talán túl érzékeny vagyok.

Lépjünk túl ezen is. Végül nem történt semmi.

Itt be is fejezhettem volna kis eszmefuttatásom, amikor Áder történetéhez valami más is kapcsolódott. Mégpedig kedélyeskedő magyarázat az aluszékonyságról.

Megtudhattuk, hogy az őrszolgálat előtti éjjel titokban focimeccset néztek. A magyar-argentin összecsapást, és azért voltak álmosak.

Ó, így mindjárt más. Foci miatt álmosnak lenni talán dicsőség is. A foci az szent ügy.

Épülnek is sorban a katedrálisai…

Szembeköpősdi

Azért csak vegyük le a kendőt, és lássunk, hogy ne csak nézzünk…

Az orbáni hatalom nagyon sok rokonságot mutat a Rákosi és a Kádár-kor politikai apparátusával. Ez nyilván nem véletlen, hiszen jónéhány mai kormánytag abban a korban, mi több, annak a rendszernek a tisztségviselőjeként kezdte pályáját. Így talán nem véletlenek olyan áthallások sem, amik például a jelszavakban érhetők tetten. Az akkori KISZ-mozgalmi dal „Egy a jelszónk a béke” harci kiáltása így visszhangzik ma: „Egy a tábor, egy a zászló…”

No és a békeharc is, amit már sokan akkor is értelmetlen szókapcsolásnak ítéltek, s amiről azt reméltük, hogy a pártállam elhalásával kihal. Tévedtünk: új harcra hív a vezér, és a „civil” hátországa pedig „békemenetel.”

Annyiban azért mindenképpen különbözik attól a hatalomtól a mai, hogy ez nem csupán gátlástalan, hanem pökhendi és cinikus is.

Pökhendi és cinikus, ha rajtakapják, amikor az övéit védi, amikor köpönyegét forgatja, és amikor kiáll olyan megnyilatkozások mellett, amikből dől a butaság, az ostobaság, a hozzá nem értés.

Néhány friss példa mindezekre:

1. A munkavállalók érdekvédelméről:

A kereszténydemokraták, törvényjavaslatot nyújtottak be, amiben meg akarják tiltani az üzletek vasárnapi nyitva tartását (a törvényben kiskaput nyitva a kormány érdekeltségébe tartozó áruházaknak), mert szerintük a multik kiszipolyozzák a hétvégi munkára „kényszerített” dolgozókat. Arról ugyan semmi hír, hogy az érintett dolgozók ehhez mit szólnak, a különböző érdekképviseletek pedig eltérő állásponton vannak.

A minap ugyanakkor Lázár János kijelentette:

A miniszterelnökség nem egy családbarát munkahely, nem kötelező itt dolgozni! Így reagált arra, hogy amikor felemelték a napi munkaidőt 10 órára, több munkatársuk felmondott.

Kérdés, a kereszténydemokraták ez ellen tiltakoznak-e?

Vagy a minisztériumban lehet túlmunkát megkövetelni? Lehet. Lázárnak lehet. Amit szabad az ökörnek… Annak az ökörnek …

2. A nyilvánosság előtti megszólalásról:

Kósa felháborodva nyilatkozott arról, hogy a bulvársajtó „rástartolt” az állítása szerint saját zsebéből fizetett Új-zélandi útjára.

Bizony, a sajtó már csak ilyen, a közszereplőknek mindezt el kell viselni, de itt azért többről van szó: Ha Kósa megszólal, abból igen gyakran nem sok jó sül ki. Kínos magyarázkodás a Kubatov- hangfelvételről, államcsőd emlegetése, minek hatására azonnal zuhant a forint, durva elszólás illetve hazugság az öszödi beszéd kiszivárogtatása kapcsán, a devizahitelesek forintosításáról tett állítását a pártársai azonnal cáfolták, és még hosszan lehetne sorolni.

A gyöngyszem viszont kétségtelenül ez a nyilatkozat, amit véleményem szerint hamarosan kommunikációs példatárakban láthatunk viszont, mint az abszolút ostoba politikusi mellébeszélés illetve semmitmondás és zagyvaság mintapéldányát:

„Inkább, az, aaa, az áruk, a szolgáltatások adóztatását, jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíj(nnél)ként jelentkeznek  jelentkeznek és az környezetvédelmi szempont hogy a fémkupakoknak a a az ügyében őő fellépve próbáljukmegeztaszemletet csökkenteni TÁT egy csomó olyan adó őő intézkedést őő fogadtunk el, amelyek alapvetően nem érintik az emberek mindennapi életét.”

Ezek után természetes, hogy árgus szemekkel lesik Kósa minden mozdulatát. Sokakban lehet, hogy meghűlt a vér, amikor kiderült, hogy ott volt a Rolling Stones koncertjén is. Csak remélni tudjuk, hogy nem mondott róla semmit, nem hebegett hülyeségeket a „getnó”-ról se, mert ha véletlen megszólalt volna, „bölcs szavai” tán derékba törik  Mick Jagger karrierjét.   

A szakértelemről:

Rengetegen háborodtak fenn azon, hogy Vida Ildikó nem beszél angolul.

Ugyan kérem! Sok védelmezője akadt, mondván, a magyar ember magyar adóforintot fizet, nyilván magyarul oszt-szoroz és vall, minek ide angol. Ha így nézzük, ez kétségtelen. Csak az értelmesebbje nem így nézi.

Na de nem egyedüli eset ez!  „dajcstomi” sokadik nekifutásra szerezte meg a diplomáját, a fejlesztésügyi miniszter asszony szintén egy érettségivel a zsebében lett a tárca vezetője, „álamelnökünk” és a „nagymagyarsemjén” lopott diplomájáról nem is beszélve.

Vegyük mindezt természetesnek, hiszen volt már olyan időszak a magyar történelemben, amikor a nép egyszerű fiát „kiemelték” és egy tollvonással kádert csináltak belőle. Így lett Pelikán József gátőrből uszodaigazgató, a Vidámpark majd a Narancskutató intézet vezetője.

A jelenlegi „kormányzónk” (ha nem figyelünk, még a végén tényleg az lesz, vagy császár, a palotát már kinézte hozzá) is ezt a leckét tanulta, hiszen egész közelről (mint KISZ-titkár) figyelhette a Kádár-rendszer személyzeti politikáját.

Emelgeti magához ő is a gázszerelőket és az érettségivel büszkélkedő „szakpolitikusokat”. Sőt ez a hatás kisugárzik külügyminiszterére is, aki a fél dunakeszi focicsapatot a minisztériumába sorolta. Na de mi lesz, ha valakit lerúg az ellenfél? Legfeljebb jön a szertáros…

Bár én inkább a „csőszt” várom, aki megelégeli ezt a vircsaftot, és elzavarja az egész bagázst.

Csomizom a ruciba a habtestem

Mind több elborzasztó példát ollóznak ki az új tankönyvekből.

Most is megosztottak egyet a Face-n, de ezzel szerintem a ló túloldalára esés tipikus esete forog fenn. (Sokáig gondolkoztam e képzavar megalkotásának helyességén :-)

Az inkriminált könyvben egy Lackfi János vers szerepel.

Csomizom a ruciba a

A habtestem

Tinibugyi gumija

bemélyedten

kukisali parival

az étrendem

szoli moci tekila

az én trendem

koviubi pörivel

a kedvencem

lekipali csokival

jaj vétkeztem

fusizik a fatim is

a műhelyben

vegyigyümi üviben

a sparherden

depizik a szaniban

a muttercen

dobi cigi mutiba

a farzsebben

könyi szivi ne hari

ha tévedtem

lityi-lötyi pasival

azt végleg nem

vidikazi zacsiban

a vikendem

csörizi a telimet

a véletlen

A kommentelők meg rendesen fel is háborodnak, hogy úristen, mi mindent akarnak megetetni a gyerekkel már megint! Szörnyű!

Én meg azt mondom, hátrébb az agarakkal!

Az olvasó ember alapvető motívuma az élmény. Olvasni azt jó és azt érdemes, ami gondolatokat ébreszt, lelkesít vagy felkavar, simogat vagy megcibálja az érzéseinket.

Hét éves volt a fiam, amikor a kezébe adtam Gárdonyi Egri csillagok című regényét. Hirtelen ötlet volt, semmi különös célzatosság.

Úgy két óra telt el, mikor belestem hozzá: összevont szemöldökkel lapozott a következő oldalra, s amikor meglátott, rám nézett. Kérdeztem: - Nos, hogy tetszik?

- Érdekes – válaszolta kissé bizonytalanul, majd hozzátette: Csak nagyon lassú!

Az ő generációja már egy teljesen más világban – képi világban nőtt fel. Én még fel se fogtam, miről szólt egy klip vagy reklám, ő máris hahotázott, és mikor értetlenkedve ránéztem, kioktatott:

-De apa, nem láttad ott a …?

-Nem, nem láttam, észre se vettem, de most, hogy mondod, tényleg…!

Akkor rádöbbentem: nekem még drámai feszültséget, izgalmat jelentett az, ahogy a Gergőt és Vicuskát elrabló gaz Jumurdzsák táborára rárontottak a magyar vitézek, és üsd vágd felkiáltással lekaszabolták a törököket. Én még nagy figyelemmel olvastam a vég nélkül vonuló oszmán sereg aprólékos leírását és izzadt a tenyerem az izgalomtól, mikor a hős védők oroszlánként küzdöttek a vár fokán. Ugyanilyen lelkesedéssel fogadtam a Pál utcai fiúk történetét is.

Viszont töredelmesen bevallom: a Kőszívű ember fiai-t végigszenvedtem (felnőtt fejjel is azt mondom, hogy egy „kevésbé jó” regénye Jókainak), a Kincskereső kisködmön meg olyan nyomasztó álmokat hozott, hogy ma is beleborzongok, ha eszembe jut.

Miért is gondoljuk, hogy az élmények „univerzálisak” ? Hogy ugyanaz képes hatni régen és most?

Hiszen a világunk megváltozott, felgyorsult, sok értékünk elhomályosult vagy relativizálódott.

Egyre több szakember írja, hogy a kötelező olvasmányaink egy része bizony elavult!

„A Kincskereső kisködmön, a Légy jó mindhalálig, az Egri csillagok, a Jókai-regények, a Pál utcai fiúk mind egy olyan kor lenyomatai, melynek értékrendje, szokásai, tárgyi világa teljesen idegen a mai kor diákjai számára. Nyelvezetük pedig igényes, de régies, sőt archaikus, sokszor latinizmusok, germanizmusok tarkítják, a mai tizenévesek nem értik.”

Azt senki nem mondja, hogy ezeket a klasszikusokat el kéne felejteni, de kell hozzájuk egyfajta érettség. Nyilván az se segít, hogy a mai napig kronologikus irodalomtanításban épp az „elején” találkoznak a fiatalok olyan veretes művekkel, amik ráadásul mitológiai, vallástörténeti ismereteket is megkívánnak.

Ha valóban meg akarjuk szerettetni az olvasást, akkor olyan műveket IS a gyerekeink kezébe kell adni, ami közelebb áll az ő világukhoz, ami az ő nyelvükön szól, mégpedig ott és akkor!

Vagy gondoljunk bele abba, hogy az eddigi kötelező olvasmányok szinte kivétel nélkül „férfiközpontúak”! Fiúk harcolnak a grundon, háborúznak a barikádokon, még a „hétköznapi” konfliktusoknak is ők a főszereplői. Milyen lélekkel olvassa ezeket vajon évtizedek óta milliónyi lány? És ugyanakkor fiúknak nyilván ciki lenne lányregényt olvasni. Ciki lenne?

A Harry Potter-jelenség is arra világított rá, hogy minél közelebb van egy mű a gyermekek lelkéhez, érzéseihez, annál inkább hat.

Pergő, gyors történetek kellenek, aztán titkok, amiket - akár egy jó krimiben - megfejtenek. Fontos az azonosulási minta, annak sugárzása, hogy bárkiből lehet hős. További erénye még, hogy egy sor olyan emberi magatartást vonultat fel, mint irigység, becstelenség, gonoszság, amikkel egyértelműen szembehelyezi a végtelenül tiszta jóság és becsületesség világát.

 No de nem dicsérem tovább ezt a művet, elég arra utalni, hogy gyerekek milliói ezért tanultak meg olvasni vagy váltak szorgosabb olvasóvá.

Az eddigi kötelezőket tehát érdemes felfrissíteni, igen, akár Harry Potterrel, vagy más mai, modern alkotásokkal. Az élmény a lényeg!

Lackfi verseinek szerintem nagyon is helye van a gyermekirodalomban! Frappáns, szellemes, groteszk kortünet! A citált felháborodó cikk azt sugallta, hogy ezt kötelezően meg kell tanulni, ami nyilván nem igaz. A vershez egy stilisztikai feladat kapcsolódik. Úgy vélem, az meg felesleges, viszont jót lehet/ne beszélgetni a vers ürügyén a gyerekekkel arról, ki, hogyan sms-ezik, és miért, milyen kapcsolatokat ápol, hogyan „kezeli” azokat, és persze ki lehetne  bontani a "megénekelt" jelenségeket, a divattól a táplálkozási szokásokon át a pasizásig a fusizásig, a depressziótól a tv-függésig.

A gyerkőcök ezt a művet olvasva feltehetően jót mosolyognak, hiszen bizonyára magukra ismernek, és ebből a nézőpontból máris nagyobb eséllyel érthetnek meg valamit a világból: elszemélytelenedést, valós konfliktusokat, bugyutaságba hajló szavakat. Talán volna olyan hasznos, mint azon tűnődni – mert a mai fiatalok jó része így éli meg -, hogy Nyilas Misi mekkora egy lúzer.