A nép nevében

Elkezdődött a kampány. Ahogy várni lehetett, megy a sárdobálás rendesen, innen is, onnan is.

Nem méricskélem, melyiknek miben van igaza. Ez jobbára lényegtelen. A fő kérdés: elég mély-e az ütés, megrendül-e a másik, és sikerül-e felhergelni a „szurkolókat”.

Azok pedig molinókat lógatnak, a békések harcolnak, a harcolók békétlenek, zsigeri indulatok köpik magukból a jelzőket a liberálbolsitól a hazaárulóig, a komcsitól a nemzetietlenig.

Az egyik oldal szószólói a „magyarok nevében”, a „nemzeti érdekekre” hivatkozva, a másik oldalon pedig az „emberek többségét” emlegetve, vagy a „szegények, a bérből, fizetésből élők” követeléseit visszhangozva szajkózzák…. A magukét.

A „mi” nevünkben… Mert hogy „mi” bíztuk meg őket… A választók…

Pontosabban – és ezt mondjuk ki, bármennyire keserű ez – a „kisebbség”…

Számoljunk!

A 2010 es választások idején az ország összlakossága 10, 222 millió fő volt, ebből választásra jogosult 8 millió állampolgár. Végül szavazott 4,9 millió, ez alig több, mint a fele a jogosultaknak.

Akkor a FIDESZRE 2,7 millióan adták le voksukat, az MSZP-re 990 ezren.

A legutóbbi közvéleménykutatási adatok szerint ha most lennének a választások, a FIDESZ az összes megkérdezett 24 %-ára, az MSZP kb. 10 %-ára számíthatna. Ha ezt megpróbálnánk főben kifejezni, akkor az előző választási adatokhoz képest még alacsonyabb számot kapnánk. Azaz nagyjából 2,4 millióan voksolnának egyik és kb. 900 ezren a másik oldalon.

Akkor kinek a nevében is szólnak most a pártszónokok?

Két és félmillió lenne a „nemzet”? Vagy – kis jóindulattal – egymillió a „hatalomból kiábrándult emberek” tömege”?

Persze, le lehet söpörni ezeket a számokat, mondván: attól, hogy valaki nem szavaz, még odatartozik valamelyik szekértáborhoz. Valóban odatartozik? És melyikhez?

Hallom, most óva intenek engem, hogy rossz az érvelésem, mert a szavazati jog és aktivitás egy dolog. A több, mint 4 millió „csendes magyar polgár” nem is olyan csendes, van annak véleménye. Bizonyára van. De mi az?

És azt is az orrom alá dörgölhetik, hogy a képviseleti demokrácia márpedig ilyen, és ha az állampolgárok „kisebbsége”, azaz a választáson részt vevők „többsége” így döntött, akkor ezt kell elfogadni a „nép akaratának”. Jogilag biztosan így van.

De kötöm az ebet a karóhoz: mégis csak a „kevesebbek” akaratából lett olyan a kormánypárt-ellenzék aránya olyan, amilyen. És ez az én szememben akkor sem a „magyar nemzet” akarata. Se egyik, se másik oldalon.

Úgyhogy jó lenne, ha nem hivatkoznának a nemzetre, a magyar népre, a polgárok többségére se egyik, se másik oldalon.

Egy pillanatra engedjük meg, hogy politikusaink között is van olyan tisztességes ember, aki a köz javát (is) akarja.

A hatalom természete azonban más. Ahogy Mill fogalmazta: küzdelem a koncért. Kíméletlenül. És újabban: cinikusan.

„Mi verseny ez, hol egyik kardosan
Áll a mezetlen ellenek szemében,
Mi függetlenség, száz hol éhezik,
Ha az egyes jármába nem hajol.
Kutyáknak harca ez egy konc felett.”  (Madách: Az ember tragédiája)