A tökkkéletes pasi – avagy a hiúság vására

    Nyüzsgő forgatag, egy képzeletbeli vásár… a hiúság vására?

Valahonnan idelendíti a szél a kikiáltó harsány szavait:

- Ide, ide emberek, itt látható a tökkkéletes, a nagggyszerű, a az ellenállhatatttlan, az errrőtől duzzadó…az asszonyok álllma, a férrrrfi!!

    Aha! A tökkéletes, persze.

    Milyen lehet az?

    Legalább egy fokkal szebb az ördögnél. Ugyan, legyen kicsit több: a megtestesült Adonisz! Széles váll. Kockahas. Keskeny csípő, kis fenék, izmos comb – na igen, a termékenységi faktorok. Erő. Biztonság, és persze a „belső értékek”…

A lista elején az intelligencia, humor, figyelmesség… Ki-ki folytassa a magáét… Lehet álmodozni; van akinek sikerül, és vannak – szép számmal –, akik ördögöt fognak ki, vagy tyúkeszű Adoniszt, mások pókhasú kis kopaszt 140-es IQ-val… végtelen variációk…

    A kikiáltó még erőlködik: Itt látható a tökkkéletes…

    De ekkor egy érdekes plakátra leszek figyelmes: Pasipanoptikum…  A belépő ingyenes* (a csillagot az ismertető végén feloldjuk!), nosza, menjünk beljebb! 

    Az „előcsarnokban” a receptből megtudhatjuk, hogyan jött létre ez a „kiállítás”:

    Végy egy szingli nőt, adj rá pecsétes pólót, farmert. Kócold össze a haját, rázd meg kicsit, hogy mozgása csetlő-botló legyen – a fizikai térben és az emberi viszonyokban egyaránt sután tébláboljon -, ültesd fel egy biciklire, amivel bekarikázhat reggelente egy irodába, hogy olasz hivatalos leveleket fogalmazzon. S miközben egy összetett mondat felett kínlódik, behunyja a szemét, és meglódul a fantáziája: Claudiára gondol, legjobb barátnőjére, aki vele ellentétben mindig olyan, mint akit skatulyából húztak volna ki, mindig tudja, mi a helyes, és azt is, hogy kell bánni a pasikkal. Valahogy így:

    „Igen, igen, folytasd, ne hagyd abba, igeeeen… „                                                          

    Aztán a gyönyör után pár perccel kijózanodva ezt mondja magában: „A srác 8-ast kapott tőlem a bizonyítványába. (…) Szóval volt már jobb, de rosszabb pasim is ennél a kölyöknél. Ez végül is még kedves is volt. Mielőtt becsuktam utána az ajtót – alapszabály, hogy alkalmi pasi ne maradjon éjszakára -, csókot lehelt a szám csücskére, és annyit mondott:                                                                                                                      

- Holnap felhívlak, Baby.                                                                                              

-        - Majd ha piros hó esik – gondoltam én. A „baby” miatt lecsúszott a teljesítménye 7-re. Még jó, hogy nem maradt reggelig. Az átbulizott éjszaka utáni lehelete nem kedvezett volna a bizonyítványának.”                                                                                           

Nos a talpraesett Claudia kirángatja szingli Sári barátnőjét (a „csúcsfazont” – ahogy ő nevezi olykor) a szürke hétköznapokból, és elviszi magával Londonba.

Madame Toussaud panoptikumában sétálva Sári egyszer csak kajánul ezt kérdezi Claudiától:

   „ - Claudia, szerinted ez a Madame férfifaló volt?

-Tessék? – csuklottam egyet – Összekevered Madame Pompadour-val?

   - Hát, hogy annyi itt a pasi… Pasi-Panoptikum – és elkezd röhögni, kacag, mint egy kislány, és veregeti közben a hátam…”

    Az ötlet tehát megszületett. Csokorba szedni a pasi típusokat. És ehhez Claudia még egy sajátos játékot is kieszelt: összehívnak pár barátnőt, és egy kitalált liturgia alapján ki-ki elővezetheti a maga történetét.

    A szeánszok Sári meséjével kezdődnek, aki a „Hitvány”- ról rajzolja meg döbbenetes képét. A következő alkalommal Marina, az olasz-magyar lány vallja meg, milyen is volt Massimo, a „Maximalista”. Aztán sorra kerül a „Linkóci”, a „Szupervonzó”… és a többiek, a legvégén „Miszterbínnel” és persze van még ráadás is.

    Az egy éven át zajló, hol felkavaró, máskor izgalmas, vagy éppen humoros történeteket hallgatva szembesülhetünk azzal, hogyan is látják a vásári forgatagban felbukkanó pasikat a nők. Persze még ennél is többről van szó: a lányok nem csupán a férfiakról, hanem egymásról is elmondják a véleményüket. Néhol szinte szociológiai oknyomozás folyik, máskor pszichológiai látleletet kapunk, vagy éppen cserfesen évődnek egymással, kacagnak, röppen a szóvicc, friss humor szövi át a párbeszédeket. S hogy a sok kis eleven puzzle-ból valóban egy teljes kép formálódjék, a szertartás részeként főznek is, és ezeknek a finomságoknak a receptjét végül magunk is megtaláljuk.

Ezt a panoptikumot és receptgyűjteményt mint izgalmas olvasmányt ajánljuk azoknak, akik kíváncsiak arra, hogyan látja a pasikat és egymást 12 nő, és végül mit főznek ki maguk és az olvasó számára.

    Mit kell ehhez tenni?

    Nos, itt a * feloldása: Király-Acampora Anikó Pasipanoptikum című könyvéről van szó, ami megrendelhető e-book formátumban itt:

http://konyvaruhaz.info/hu_HU/pasipanoptikum

Vagy a kiadónál: I. A. T. Kiadó. Budapest.

Ha az orvos másképpen nem rendeli …

Tavaszi szöszök

Műköröm és előítélet

Hirtelen jött a meleg. Front. Érzékenység. Buszmegálló. Mindenki a napba néz. Szemüveg.

Pár lépésre tőlem megszólal egy férfi: Segítsenek!

Egy testes fiatalasszony, berogyott térddel, a párja próbálja tartani. Néz kétségbeesetten, jöjjön már valaki.

Odalépek. Az asszony hóna alá nyúlok. Emelném. Nehéz. Egyre nehezebb. Nem bírom egyedül. Körbenézek.

Napba nézők. Sütkéreznek. Busz jön. Sietnek. Felszállnak. Koszos ablakokon kifelé bámulnak. Visszanéznek. Eltűnnek.

Maradok egyedül. Tehetetlenség. Nehéz. Erő. Húz. Összecsuklik. Elájult, gondolom. Eldől, tartom, ne zuhanjon.

Villan bennem: hogy tanultam?

Mire tenném, mögém lép „Ő”, s határozott hangon szól: A lábát! Emelje!

Igen, ez a szó kellett! Tartom a lábát.

Az „Ő” szavai újra: Hívom a mentőt!

Hátrapillantok: akkor csak ennyi tűnik fel: hosszú műkörmök, az ujj villámgyorsan siklik a gombokon, kicseng. Tőmondatokban beszél, pont, ahogy ilyenkor kell, a legfontosabbakat mondja.

Közben visszatér az élet.

Ne üljön még fel!- inti az eszmélőt.

Hideg víz kellene! - javasolja.

Ugrok, addig „Ő” marad, vigyáz.

Ma még nem ettem – motyogja az asszony, mikor egy pohár vízzel visszatérek.

A padhoz kísérjük. Leül.

„Ő” kérdezgeti, bátorítja. Elővesz egy almát, nyújtja a hálálkodó asszonynak: Fogadja ezt el, segít!

Most van időm jobban megnézni: Igen, francia köves műköröm, hosszú szempillák, hatalmas klipsz, fülhallgató, feszülő farmer, magassarkú cipő – tán 16 éves, „plázacica-kinézet”… S mégis „Ő” az egyedüli, aki segített!  

Ennyit az előítéletekről…

És még valami: „üzenet” a sebesen buszra szállóknak, a sietőknek, a részvétleneknek, a közönyöseknek, de legfőképp igen, az előítéleteseknek: a barna bőrön tán kevésbé látszik a sápadtság, de ez akkor se fog felmentést adni ott, akkor, amikor az utolsó pillanatot várjuk, amikor végérvényessé lesz a tudás az emberi méltóságról.

Tavaszi szél vizet áraszt

Parlament. Üres sorok. Üres ház. Ürességben kongó szavak:

A vízvisszasajtolás költségéből az államnak is kell vállalnia.

A vízkészlet-járulékot befolyásoló szorzók kérdése is fontos.

A 20-25 kilowattos szivattyúk vízre fordított költsége magas.

A felszín alatti víztestek valós állapotának vizsgálata megfelelő.

A vízlesajtoló kút 100-150 millió, ezt kellene az államnak támogatni.

A rétegnyomás felől nyugodtak lehetünk.

A homok jobban összezár, mint a mészkő.

Végül: Ha melegszik a víz, éppen féljünk, és ne nyugodjunk, továbbá ne a politikus akarja megmondani, mi a jó!

Na, ez az én problémám is! A parlamentben, miért egy politikusnak kell megmondania, mi is a jó, ilyen szakmai mélységekben? Vízmélységekben is? De ha ő meg is mondja, mert esetleg civilben „vízmérnök”, mit tehet a többi képviselő? Semmit. Ott sincs.

Nem volna elég két képviselő?

 - Anyád!

- A Tied!

A szakemberek meg végezzék nyugodtan a dolgukat! Bennük bízom. Ha már a felszín alatti víztestek állapotával kapcsolatban nyugodtak lehetünk!

Elszólások

Néhány szösszenet televíziós műsorokból, erősen szubjektív – dőlt betűs - kommentárjaimmal.

A forrásmegjelölés némely esetben nem igazán pontos, de végül nem szakdolgozatnak készült.

„Elképzelhetetlen, hogy fennakadás nélkül vezetik be 2013 őszén a tankönyvellátást” (Az országgyűlés plenáris ülése, 2013. február 25.).

 (Az jó, ha a tankönyvellátást bevezetik, akkor a csapból is könyv folyik majd, feltehetően.)

„Esti humorfertályóránk véget is ért!” (Az 50 perces Showder-klub, 2013. február)

 (A fertályóra, ami kb. 15 perc – belőletek annyi is sok!)

„Veszélyes lőporos hordó folyik az utcákon.” (Újságíróklub, 2012. dec.)

 (Kicsurgott a hárslevelű hordódonga, mert forronganak a diákok?)

„Az ország legnagyobb adventi koszorújára a utolsó gyertyalángot vasárnap teszik fel.” (Tények, 2012. dec. 18.)

 (A lángot bizony fel kell tenni, de nem árt, ha gyertyát is mellékelünk, úgy az igazi!   Ég a gyertya, ég…)

„A grúz is minden hájjal megkent róka.” (Híradó, 2013. február 23.)

 (A gríz meg nyilvánvalóan durvára őrölt búza. Vagy vaddisznó.)

A tűzoltóparancsnok beszámol: „Vizuálisan észleltük a feltételezett kárhely fölött intenzíven távozó égésterméket.” (RTL Klub Híradó, 2013. január)

 (Láttuk, hogy baromira füstöl a háztető.)

A rablót fogó pandúr nyilatkozik: „A feltételezett elkövető előttem haladt el. Késedelem nélkül azonnal szolgálatba helyeztem magam, de az továbbhaladt mintegy északkeleti irányba. Utána igyekeztem, az ismételt felszólításra se engedelmeskedett, ezért kényszerintézkedést foganatosítottam.” (Tények, 2013. február)

 
(Rohant a pali, mint egy eszelős, ráordítottam, hogy álljon meg, mert rendőr vagyok, de futott tovább az állomás irányába. Utána eredtem, kiabáltam neki, de hiába, csak rohant a szemétje. Akkor utolértem, felrúgtam, mint tehén a sajtárt, és ráálltam a hátára.)

Így kell ezt J

Csendes rettegés

Nem akarok tippeket adni a bulvárlapoknak, hisz készülnek már a szalagcímek az újabb pécsi brutális támadásról, de a rettegés szót nem akartam kikerülni…

Imádott szülővárosomban rettegni kell?

Az itt élő fiatalok felhőtlen vidámsága fölött újra ronda-komor felhők gyülekeznek? Egy 20 éves egyetemista lányt, aki éjjel egyedül hazafelé tartott, megtámadták, és brutálisan bántalmazták.

Az én lányom is egyetemista…

A borzalmas hírt követő első döbbenetem után próbálom józanul – ha lehet most józanul, …de csak így szabad – megfogalmazni a kérdéseimet:

Mit kezdjünk a kriminológia azon szép elméletével, miszerint a bűnelkövetéssel szembeni leghatékonyabb visszatartó erő az, ha a polgárok számára egyértelmű: törvénysértés nem marad felderítetlenül! Sok ország beszédes statisztikája eleddig azt igyekezett igazolni, hogy ott, ahol folyamatosan javul a felderítési arány, ott a bűncselekmények száma határozottan csökken. Magyarul: az emberek számára nyilvánvaló, hogy az erkölcsi és egyéb szabályok intelmein túl azért sem szabad, érdemes bűnt elkövetni, mert mindenképpen kiderül, és súlyos következményei lesznek.

Az elmúlt években az életellenes bűncselekmények felderítési aránya – a jelenkori rendőrségi tájékoztatók szerint – igen magas. És akkor ide kell emelni: Bándy Kata gyilkosát is néhány nap alatt elfogták. Hogy ez „példás gyorsaság” volt-e, most ne feszegessük.

Levonhatjuk azt a következtetést, hogy sajnos mindez mégsem elég! Ez nem elég! Ez sem elég!

Újabb kérdésként vegyük elő az ilyen tragédiák kapcsán újult erővel fellobbanó vitát az elrettentésről, a büntetési tételek megemeléséről, sőt a halálbüntetésről?

Magam azokkal a szakszerű érvekkel értek egyet, amik azt bizonyítják, hogy a történelem sosem igazolta a szigorítások „bűnmegelőző” hatását. Így ennek itt most nincs sok értelme.

Más. Mit kezdjünk azzal az általános elvvel, hogy a megelőzésre még nagyobb gondot kell fordítani? Mit lehet még téren tenni? Mi az, amit a potenciális áldozatok véderőként emelhetnek, és egyáltalán, miért erre kerül egyre nagyobb hangsúly, és miért nem a potenciális bűnelkövetők irányába? Persze, itt azonnal jön a következő érv: a bűn társadalmi gyökereit, okait az ellehetetlenült léthelyzetben, szegénységben, a mindenféle frusztráltságban kell keresni, és ezek megoldása sziszifuszi munkát jelent.

Közeledjünk akkor praktikusabb kérdések felé:

Mi a szerepük a térfigyelő kameráknak? Eddig úgy tűnik, csak utólag lehet azokat hasznosítani – ha egyáltalán értékelhetők a felvételek. Lehet, hogy naiv vagyok, de – az áruházak biztonsági őreire gondolok, s látom, ahogy a tucatnyi monitort figyelik árgus szemmel – úgy? -  azt képzeltem eddig, hogy valahol, a térfigyelők másik „végénél” ül valaki, aki esetleg láthatta volna jelen időben a támadást, és aki azonnal közbeléphetett volna.

A mostani tragédiát megelőző felvételen is látszik, hogy teljesen néptelen a környék, amikor feltűnik az áldozat alakja. De akkor eszerint nem tűnt fel senkinek. Bándy Katát is szinte hazáig „kísérte” a kamera. Az se szúrt szemet senkinek?

A kérdéseim ettől a ponttól javaslatokba is átfordulnak:

Fiúk, ti, akik olyan nagy vagányok vagytok odabent a buliban, miért nem kíséritek haza a lányokat?

Taxisok, ti, akik lesben álltok a Pestről befutó vonatok utasaira számítva, miért nem vagytok ott tucatszám a fiatalok rendezvényei közelében, esetleg kedvezményes tarifával akár?

Írtam, az én lányom is egyetemista… Mit mondjak most neki?

Ui: Bándy Kata gyilkosát első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

Vehettünk volna egy nagy levegőt…

Eddig tartott csak …

A rettegés városa lesz Pécs?