BÖLCSKAVICSOK
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.” (József Attila)
„Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény, és minden, amit látunk, nézőpont, nem a valóság. (Marcus Aurelius)”
„Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.” (József Attila)
"Ma már nemcsak orvosok,
agykutatók, neurológusok, de a kvantumfizikával foglalkozó tudósok is
feltételezik, hogy a tudat helye nem kizárólag az agyban található.
Feltételezhető, hogy az atomok mélyén, az atommag és az elektronok között lévő
térben sokmilliárd kilobyte információ tárolására elegendő hely van. A tudósok
feltételezik, hogy az ezen a szinten tárolódó információtömeg, amit mi, emberek
gondolatokként, érzelmekként - vagyis tudatként - ismerünk, folyamatosan bővül,
a születés előtt is létezett, és a halál után sem szűnik meg. A tudat talán a
szoftwernek, az agy a hardwernek tekinthető, és az információ térben és időben
éppoly végtelen, mint az internet." (Popper Péter)
De egyik sem fogja fel ..." (Sándor György)
Csak arról
szoknánk le, hogy "a szép jövőről" akármit is mondjunk! Hiszen
rettenetes dolgokra képesek érte az emberek. (Ancsel Éva)
"Mindig unalmas, amikor egy
eleven, élettől, felelősségtől meleg kultúra kihűl és átmerevedik a
civilizációba." (Márai Sándor)
"Azt tapasztaltam, hogy
szeretkezéskor olyan szorosan tapadnak egymáshoz a nyálkahártyák, hogy az
erkölcs nem fér el közöttük." (Diderot)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése