Becsengettek.

Elhatároztam, hogy írok egy rövid elemzést a mai magyar közoktatásról.

Azt terveztem, hogy kiemelek néhány fontos tételt a kormány sikerpropagandájából és szembesítem azt a valósággal.

Gondoltam, szólok – többek között - a centralizáció zsákutcájáról, az oktatáspolitika értékdiktatúrájáról, a Klebelsberg Intézet anomáliáiról, az „engedelmesség iskolájának” erőltetéséről, a pedagógusok igába hajtásáról, és még sok másról.

Aztán ma reggel olvastam a neten egy gyakorló pedagógusnő (nevezzük N- nek) levelét…

Aki – miután nagyjából ezeket a témákat, és még más anomáliákat érintett - ezzel zárta írását:

„Akkor talán, mikor nem lehet tovább a szőnyeg alá söpörni a bajokat, amikor minden kiderül, akkor összedől az egész, és kezdhetjük felépíteni az alapoktól újra. A huszonegyedik századi iskolarendszert.”

Nem, kedves N, nem fog összedőlni! Addig, amíg a kétharmad zsarnok demokráciája kezében van a „seprű”, minden a szőnyeg alá kerül, ami a hatalmát veszélyezteti.

Elképzeltem, hogy a mai tanévnyitón feszengő pedagógusok nagy része lehorgasztott fejjel hallgatta a kincstári győzelmi jelentésekre kényszerített igazgatókat,  és beletörődő sóhajjal vette tudomásul, hogy a most beígért újabb béremeléssel végleg befogták a szájukat.

Sok tanár talán azzal próbálja majd elhessegetni lelkiismerete vergődését, hogy belépve az osztályba meglátja a még ártatlanul csillogó gyermek tekinteteket, felhorgad benne valami homályos küldetéstudat, aminek általános elvei persze érvényesek: nyújtsa a legtöbbet, amit adhat, igyekezzen tisztességre, emberségre nevelni a nebulókat.

És mindeközben majd nyilván megpróbálja elfelejteni az ostoba, korszerűtlen oktatáspolitikai elvárásokat, az eszement szabályokat, az alattvalói magatartás felé hajló „új” nevelési célokat.

De ekkor kinyitják a diákok – például – a nyolcadikosok számára készült új egyentankönyvet, amiben a következő ábrát látják:

A feladat az, hogy a gyermek a ruházat, hajviselet és más külső jegyek alapján kategorizálja a „választópolgárokat”, kitalálja, hogy milyen településen élhetnek, és milyen társadalmi réteghez tartozhatnak.

Helyes! Kellenek az efféle sémák! Korán tanulja meg a gyerek, kinek hol a helye! Ránézésre!

Állambácsi majd ad „sorvezetőt”, nem kell gondolkodni!

Kedves N tanár néni! Becsengettek! Lehet, hogy nem kellett volna bemenni erre az órára! Erre se! Persze én innen kívülről könnyen kiabálok, engem nem köt gúzsba a pedagógus életpálya modell, és nem állok a katedrán, csillogó szemű gyerekek előtt.

Inkább írok, hátha ez a néhány szó is segít abban, hogy eljöjjön az idő, amiben reménykedünk.