Hofi Gézától idéztem ezt, aki akkoriban
elmesélte, hogy minden új műsorát először egy „illetékes zsűri” előtt kellett bemutatnia.
Aczél elvtárs és elvbarátai árgus szemmel őrködtek, nehogy fellazító,
rendszerellenes művek jelenhessenek meg. Volt ennek a politikának rengeteg, ma
is fájó tragédiája. Íróasztalfiókban maradt remekművek, az országból távozni
kénytelen művészek, ellehetetlenített alkotóműhelyek lettek szomorú tanúi ezeknek
az időknek. És persze tragikomikus mozzanatokat is sorolhatnánk szép számmal. A
téma komorságát enyhítendő felidézek ebből néhány „könnyed” történetet:
Koncz Zsuzsa az Egy lány sétál a
domboldalon c. dala azért nem kerülhetett fel a lemezre, mert a cím szavainak
kezdőbetűiből az LSD mozaikszó volt kirakható. (Akár csak a Beatles Lucy in the
Sky with Diamonds-a.)
Az Omega Léna című nótáját eredetileg Orosz tél-ként jegyezték, de a KFT
Afriká-ja is Amerikáról szólt volna – ha engedik.
Azt hittük, ez a múlt. Jó ideig
tán így is volt. Mostanság viszont egyre többet hallunk retusált fényképekről,
a kultúra fellegváraiból politikai erővel elmozdított igazgatókról, a nemzeti
cél érdekében átmosott tantervekről…
A legújabb: a szentesi Horváth
Mihály gimnáziumban az igazgató magakadályozta, hogy az egyik diákjuk műve, a "Homo
Ethicus Hungaricus" című slam poetry az iskola félévi Teadélutánján
elhangozhasson.
A mű előéletéhez hozzátartozik,
hogy a szerző a drámai munkaközösséget vezető pedagógustól már kérte művének „jóváhagyását”,
de mivel nem kapta meg, ezért fordult az igazgatóhoz.
A letiltás indoka az volt, hogy a
mű pártpolitikai jellegű, marxista, sztálinista, és felháboríthatja a
jobboldali érzelmű diákokat.
Kétségtelen, hogy ez a „vers-féle”
egyértelmű politikai állásfoglalás. Mégpedig a hatalom, konkrétan a jelenlegi
kormányzat kemény kritikája úgy, ahogy azt egy diák és a mögötte álló közösség
látja. Ha szólásszabadság volna, akkor annak egy iskolai teadélutánra is vonatkoznia
kellene.
Az igazgató pártpolitikáról
beszélt, és ez nyilvánvaló „elszólás”, vagy inkább: a rendszer lényegének
egyértelmű megnyilvánulása. Az inkriminált alkotásban szó sincs semmiféle pártról.
„csak” a kormányról. De ma Magyarországon a kormány és a párt egy. Egy
pártrendszer. Hiszen semmi súlya a KDMP-nek, a Parlament ellenzékét a kétharmad
bármikor leradírozza, a hatalmi ágak szétválasztását, önállóságát egy
Rogán-beszólás is képes lenullázni, és a miniszterelnök villamoson utazva tesz
javaslatot arra, hogy miként lehet kézivezérléssel megoldani egy problémát. Igaza
van tehát az igazgatónak: aki a mai kormányt bírálja, az a kormánypártot
bírálja, és ez így logikusan pártpolitika. A kör bezárul, kuss!
Idemásolom kommentár nélkül a
betiltott mű szövegét, s csak az utolsó gondolatot visszhangzom előre, hogy aki
más pártban hisz, még időben „félreugorhasson”, aki viszont nem szereti „ezt a
focit”, mire a végére ér, bátran skandálhassa:
Hass, alkoss, gyarapíts
az utolsó erődig;
s a haza fényre derül --
vagy árnyékra vetődik.”
Homo Ethicus
Hungaricus
1
Áttilá, á színpád á tied!
Hát tessék, megvívtuk a tusát:
egy ország központosított eufemizmusát.
Piros-fehér-zölden lámpa ég az éjben,
együtt fürdünk meg a nemzetiszín kéjben.
Nem Alföldi, hanem a nagy Alföld színháza lett ez: sivárság a színpadon,
birkák a nézőtéren. Ennél magyarabb mégis mi lehetne?
Homo Ethicus Hungaricus,
avagy hogyan írjunk három igaz magyart egy páros jelenetbe.
Mert az új érték a mértéktelen mérték. Önök kérték.
Hátranyilazva ülünk hintalóra,
elcsap minket az idő, ez az unott ingaóra;
és még mindig öndicsfényre van csak igény, nem öndefinícióra.
Ne aggódj: kapod a telt házat. Büszkén tapsolnak parókás nénik.
Senki nem lázad.
Senki nem tüntet.
De hol vannak a fiatalok?
Ma otthon maradtak?
A TV-székháznál ragadtak?
Eltűntek...
2
Te tényleg elhitted, hogy a Magyar Gárda
majd jobban rábukik a klasszikusra,
mint az avantgárdra?
Azt meg gondolhattad, hogy a felnövő értelmiség
az egyházi kultúrkampf után nem mond el még egy misét.
Ha ők nem kellenek, kire vársz? Miféle nagy őre?
Mi halgeneráció vagyunk -- a TV a fél tavunk halőre.
És tudhatnád, hogy a művészetnél (főleg, ha alibi-művészet)
mindig fontosabb lesz az X-faktor nézőinek megnyerhető cuvée-szett,
és a kultúránál (főleg, ha alibi-kultúra)
mindig cool-abb marad a kocsmatúra.
Nemhogy neked, itt még a jó bornak sem kell cégér:
minek kéne, ha úgyis a tablettást vedelik?
Milyen a magyar? Nem lát a csömörtől,
de vígan rohan csöbörből
a legszarabb vederig.
3
Öntudatos honpolgár
minden botrányt bojkottál.
Közízlés a körítés,
a jó magyar kolbászból
épül már a kerítés.
Öntudatos honpolgár
kezében a botkormány;
táltos-magyar pilóta:
minden szelet bojkottál.
Öntudatos honpolgár
azt hiszi, hogy ébren van,
pedig régen horkol már.
4
Látod, ezt vívjuk, ezt a tusát:
egy ország központosított eufemizmusát.
Hogyha elmész a színházba sok pénzzel,
semmi ízléstelenséget ne nézz el.
Nemzet mondja: nagy siker.
Kárikittyom, édes hazám, itt minden tejjel-mézzel!
Énekelj elvtárs!
Nem elvárás persze,
csak hát tudod, nem hátrány:
Nemsokára érkezik az ellátmány.
Nem elvárás persze, csak hát tudod,
nehéz lesz az elválás.
Apa-fia kapcsolat ez:
mi büszkék, és te hálás.
Csinos kis orcád van:
szívesen látunk bárhol az országban.
5
Unod a mondókát?
Pedig meg fogod tanulni, még ha nem is gondolnád.
Mit tehetsz egy olyan helyen, ahol a színházak is stadionok lettek?
Hass, alkoss, gyarapíts
az utolsó erődig;
s a haza fényre derül --
vagy árnyékra vetődik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése