A tettes ismeretlen

A legfrissebb hír:

„Elfogta a rendőrség Bándy Kata gyilkosát, a 26 éves P. Lászlót. A férfi az utóbbi hónapokban egy romházban csövezett a barátnőjével Pécsett, és még napokkal a gyilkosság után is posztolt a Facebookra. A barátnője nem gondolta volna, hogy ilyenre képes. P. László a DNS-minta alapján bukott le, beismerte tettét.

De a valódi tettes még mindig ismeretlen! Állítom ezt én, és kérdezek: Ki lehet az? A sors? Vagy „ez a világ”? Az elkerülhetetlen? A végzet?

Valami magyarázatot, „értelmet” keres az ember az „értelmetlen” pusztításban.

Voltak ezzel a tragédiával kapcsolatban teóriák, szakmai és laikus viták.

Akadtak, akik tényszerűen, a tanulság okán vagy a jövőbeni hibák elkerülése érdekében az áldozattá válás szempontjait emlegették. Az objektivitás ellenére nagy felhördülést váltott ki, amikor felsorolták ezeket (késő éjjel, kihalt utca, csinos, szép, fiatal lány, egyedül) és azonnal jöttek az indulatos reakciók: ez elkerülhetetlen volt! Ha nem akkor történik, hát máskor, ha nem őt, akkor mást – rosszkor volt rossz helyen, az ilyen dráma kikerülhetetlen része ennek a világnak, ennek a Magyarországnak.

Sokféle teória is született: talán egyik kliense volt, vagy a korábbi barátja, ismerőse. Aztán: előre kitervelt gyilkosság volt, a tettes követte őt a néptelen utcán, de lehet, hogy sorozatgyilkos, végül pedig: típusbűncselekmény történt.

Az utolsó kivételével mindegyik elképzelés összeomlott! Egy hajléktalan az elkövető, aki véletlenül (?) arra kódorgott. Akit az ismerősök úgy jellemeztek, hogy „tök normális, nyugodt srác”, aki addig nem ölt, akiről a barátnője ezt el se tudta képzelni. „Egyszerűen beindult”, írták a mai lapok – szexuális indíttatású cselekmény volt, ami sajnos „tipikus” véget ért.

Hogy a lélek mélyén mi minden rejtezik, talán a szakemberek megtudják majd.

De hogyan tovább? Mi lehet a „válasz” az elkerülhetetlenre?

Lincs-hangulatú posztok sokaságában követelik vissza a halálbüntetést!

Durkheim - francia szociológus - több, mint száz évvel ezelőtt már leírta: senki nem igazolta, hogy önmagában a büntetés szigorítása a legcsekélyebb pozitív hatással lenne a bűnözés csökkenésére. Kriminológiai „anekdota”: a középkorban csonkítással, halállal büntették a lopást, és mégis, a nyilvános kivégzéseken – amiket az elrettentés szándékával rendeztek - a tömegben serényen „dolgoztak” a zsebtolvajok, mit se törődve azzal, hogy ha rajtakapják őket, akkor a halál fiai. Hitték, hogy ez nem következik be.

Sok tapasztalás van arról, hogy az erőszakos bűncselekményt elkövetők ott, akkor a legritkább esetben gondolnak arra, vajon mi lehet a büntetésük, ha elfogják őket. Nem, ők leginkább abban bíznak, hogy megússzák! Szakszerűbben: elrettentő ereje a jó felderítési aránynak van! Amíg arra alapozhatnak a tettesek, hogy úgysem derül ki, addig hiába riogatják őket a kötéllel.

Akkor mi a büntetés célja? Durkheim azt fejtegette, hogy a büntetés elrettentő, visszatartó, megelőzésre irányuló, és nevelő hatása messze nem olyan erős, mint azt reméljük. Mi akkor a szerepe? A válasza egyértelmű, de nem megnyugtató: a büntetés a „normális” embereknek szól, azt jelzi számukra, hogy még mindig érvényben vannak azok a normák, amik szabályozzák az életüket. Az elkövető „megbűnhődik”, megfosztják szabadságától, amitől lehet, hogy szenved, de mit ér vajon ez azoknak, akik a bűn áldozataiként viselnek fájdalmat?

A szankció tehát valójában a bűntelen emberek hitét, bizalmát erősíti.

Csekély vigasz ez. Hozzáteszem: Konrad Lorenz az emberiség önpusztításának megállítását abban látja, hogy vissza kell adni a szépbe és a jóba vetett hitet és bizalmat. Ezt itt és most, e tragédia árnyékában tán demagógnak tűnik, de nincs más esélyünk – írta Fukuyama is -, mint újraépíteni ezeket az értékeket.  A bizalmat, az egymásra figyelést, a legfőbb társadalmi tőkét.

A bűnöket az élhető lét, az összetartozás tudata és érzete szoríthatja leginkább vissza.

A politika erről kevésbé vesz tudomást. Nem véletlen, hiszen ma itt és most a megosztás kifizetődőbb.

„Az elmúlt napok erőszakos bűncselekményei után a halálbüntetés visszahozását követelik a Fidesz képviselőcsoportjának kisgazda politikusai. Közleményük szerint lehetőséget kell adni az államnak arra, hogy megvédje állampolgárait az emberségükből kivetkezett bűnözőktől.”

Szomorúan olvasom ezt.

Ahogy a következő mai hírt is:

„Holtan talált a fia szombaton egy 42 éves nőt Győr Ady-város egyik panellakásában - közölte Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozók a bűncselekménnyel összefüggésben egy 41 éves, pécsi férfit keresnek…”

Nem tudni, ki lehet az a 42 éves nő. Valakinek a lánya, négy gyermeknek az anyukája. Áldozattá lett. Vajon ez is típusbűncselekmény?

Gondolatban gyújtsunk neki is egy gyertyát, s mormoljuk azt, amit ezrek Katáért: Nyugodjék békében!