Sandro NEGYEDIK levele Serry-nek - az "ellenőrzött" gyerekekről

 

Cara Serry!

Előző levelében az olasz érettségiről írt, illetve arról, hogy ott nincs is – a magyarhoz hasonló – vizsga. Szegény digók – szabad ezt a szót használni, vagy ez sértő? – éretlenek maradnak?

Aztán kérdezett az osztályozásról. Leírta, hogy ott az iskolákban egy tízfokú skálát használnak, pontosabban csak egy részét: az elégséges az 5-ösnél kezdődik , ugyanakkor a 9-es és a 10-es osztályzatot elvétve használják. Nem tudok olasz fejjel gondolkozni, lehet, hogy van ebben valami logika, mert esetleg nem mindegy, hogy valaki 1-essel bukik vagy 4-essel. Lehet, hogy az első hatalmas pofára esés, a 4-es pedig a „majdnem sikerült”-szerű pici botlás? A magyar oktatási rendszerben is van valami hasonló: az első osztályban nem jeggyel, hanem szövegesen értékelnek, hogy a gyerekek ne kezdjék iskolás létüket szigorú, kemény számjegyekkel szembesülve. Nyilván ez sok szempontból jó, bár kajánkodom egy kicsit, amikor Sándor Györgyöt idézem:

„Tisztelt szülő, remélem, még időben figyelmeztetem: Jó Jóska közepesrendűségéről egyelőre szó sincs. Bár Jóska mindent elkövet, hogy magára vonja a figyelmet, miközben ő jellegzetesen kifejezéstelen, vizenyős tekintetében a semmi és a valami határmezsgyéjén kereng, kidülledt pupillákkal felcsillanatlanul. Szurokfekete szeme bogarával súrolatlanul hagyva az információözön adta fogalmakat, túlterheltségről tehát nála szó sincs, még csak nem is kapiskálja a dolgokat, röviden, Jóska egy derék, nagy növésű, szép, buta gyerek.”

Van-e az olaszoknál "ellenőrző könyv"? Milyen a párbeszéd a szülők és a pedagógusok között? Magyarországon kissé mintha átestünk volna a ló túloldalára. A "régi rendszerben" a tekintélyelvűségéből következően nem ritkán a hatalmi szó, az  utasítások és szankciók merevítették meg az együttműködést. Olykor csak a cinizmus vagy a viccelődés segített, hogy túltegyük magunkat az ostoba előírásokon és büntetéseken. Bizonyára sokan emlékeznek még erre: Most százszor leírod azt, hogy ... Ma viszont a nagy szabadságban egyre kiszolgáltatottabbak a pedagógusok. Mi a helyzet e téren ott?

A gyerekekről még. Minden szülő „élete értelme”. De gyakorta bizony csak „hivatkozási alap”, hogy a gyerek érdekében …

Hogy van ez abban a kultúrában, amiről úgy tudjuk – vagy ez is sztereotípia? -, hogy az egész család élete a gyerek körül forog. Valóban így van ez? Vannak szigorú „napirendek”, vagy inkább szabadelvű a gyereknevelés? Igaz-e, hogy – különösen a fiú és az anya kapcsolatát – rendkívül erősen behatárolják tradíciók?

A kicsiket a tv-maci tanítja fogat mosni és az óvodában hallják a legtöbb mondókát?

Ec-pec, kimehecc … írjon nekem valami olasz mondókát – azok is ilyen aranyosan „értelmetlenek”?

Cérnára, cinegére?

Várom válaszát, szeretettel üdvözlöm: Sandro