Beetetés

Kinek milyen az evése, olyan lesz az „ébredése”

Na ilyen szólás eddig nem volt … Kitaláltam, mert bizonytalan vagyok …

Kalauz Nélküli kérdezte blogjában: Mit, miért, hogyan eszel, ilyesmi, s hogy azt tanulta, „kinek milyen az evése, olyan a tevése.”

Én is tanultam „ilyeneket”, hogyaszongya: magyar ember evés közben …

Micsoda? Mi az, hogy evés közben?

A fiam tán 3 éves volt. Ebédelünk, megszólal: Hallottátok? Mit? – kérdezzük kórusban. Azt, hogy puppoltam! – néz körbe diadalmasan. (Engedtessék meg neki, ez egy kisgyereknek ugyanolyan nagy kérdés, mint az, hogy mi az áram, és hová fekszik este a nap, a Jézuskáról meg Fognyűvő manóról nem is beszélve).

Nővére tehát rendreutasítja: Evés közben főleg nem beszélünk ilyenekről! Mire Zsobó: Jó, jó, de nem is volt falat a számban, amikor mondtam!

Szóval evés közben - rágás közben, vagy úgy egyáltalán? - nem beszélünk? Akkor hogyan kérek még egy kanállal? Na és meg se dicsérhetem kedves szavakkal a háziasszony főztjét, mert azonnal lepirít: Ne beszéljetek, egyetek, mert kihűl! A leves csak forrón jó!

Az a helyzet, hogy teljesen összezavartak!

Rémisztgettek: „aki amit eszik, azzá lesz!” Tán ezért viszolyodtam kiskoromban a kakastöke pörkölttől meg a füstölt a marhanyelvtől? Így születik az előítélet? Vagy az ízlés? (Kislányom - anno vendégségben, ahol mediterrán étkekkel fogadtak – magyarázott: Tudod, Apa, az oviban tanultuk, hogy „Virágéknál ég a világ, sütik már a rántott békát, zimmezumm”, és tömte magába a hatodik rántott békacombot).

Egy régi rajzfilm: Ettől leszel igazán erős! – Popeye a tengerész és a spenót. A retek reggel méreg, délben étek, este orvosság- szajkózta nagyanyám és attól kezdve sokáig rettegtem, mi lesz, ha véletlen mégis teszek a reggeli vajas kenyérre.

Komolyabban: ahogy korosodom, annál inkább nő bennem a bizonytalanság.

Mivel etetnek bennünket? Mit nyomnak még le a torkunkon? Vagy azt hiszik, ezt is lenyeljük? Mondják, mondják, puhítanak, lyukat beszélnek a hasunkba, telebeszélik a fejünket és aztán csak kiéneklik a sajtot a szánkból. Hagyjuk a politikát!

Együnk!

Napjaink tv-műsorai nincsenek főzőcske nélkül. Már reggel kezdik. Főbb híreink: lemondott, meggyilkolták, összeomlott, letartóztatták, újabb tüntetések, áremelések. Milyen lesz az idő? És végül: Mi jót főzzünk ma? Sztárszakácsunk napi ajánlata. Mégis etetés az egész?

Már rég elveszítettem a fakanalat …

Azt hittük, van olyan, hogy magyaros konyha. Egy valóban világlátott ember viszont azt állítja: mi azt csak hisszük.

Ez a kulcsszó: a hit! Ránk zúdítják a szakemberek érveiket, csak az a baj, hogy ezek gyakran élesen szembeállnak egymással! Akkor mi alapján döntsünk?

Évtizedekig sulykolták: A tej élet, erő, egészség! De újabban: Sem evolúciós, sem táplálkozástudományi szempontból nem nehéz bizonyítani, hogy mindennemű tej az újszülöttek, illetve az állatkölykök eledele. Olvasom: a tej szerkezete kimondottan a kölykök számára alakult ki, tekintve hogy telített zsírsavakat és koleszterint tartalmaz, amelyek javasoltak egy újszülött számára, viszont a felnőttek esetében nem! Na tessék!

De várjunk, jön a cáfolat is: az emberi szervezet képes volt néhány ezer év alatt alkalmazkodni a tejhez. Nem beszélve arról, hogy az ember fejlődése szempontjából mi minden hasznosat tartalmaz! A tejben megtalálhatók a legfontosabb fehérjék, zsírok, ásványi anyagok, nyomelemek, vitaminok, stb.  A tejallergiások csak pechesek.

Hazánkban 2010-ben fejenként évi 67 liter tej fogyott, ami meghaladja az Európai Unió és a világ átlagát, de még mindig elmarad a szakemberek által javasolt (!) napi fél liter/főtől, sőt idén kis mértékben csökkent a fogyasztás.

Nézegetem a tejesdobozt … Akkor melyiket? UHT? Tartós? Vagy az újra divatos „házi”? Ideírom: Jó hír a tejfogyasztóknak! Az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium megtiltotta, hogy olyan házi tejet forgalmazzanak, amely literenként 750 millió (!) gennysejtnél többet tartalmaz. A tiltásnak meg is lett az eredménye, mostanság 1 liter amerikai tejben átlagosan csak 300 millió gennysejt van. Hurrá! Ó, de ez Amerika! Kit érdekel?

Tanácstalan vagyok.

Bio vagy nem bio? Van egyáltalán ma olyan szféra, ami bio? El kell hinnem, hogy van. Ők vezetnek. Meg.

Pár éve robbant be a paleolit táplálkozás „tana”. Ma is nagy a vihar körülötte. Nem csoda, alapvető hiteket, tabukat és tudományos eredményeket döntöget. Sok egyéb mellett állítja: a civilizációs betegségek visszavezethetők oda, hogy a több millió éves „természetes” fejlődést megzavarta többek közt a gabonafélékből készült ételek sokasága. A mérgező kenyér!

„Vadat s halat” … Ezek után érdekes-e, hogy fehér, vagy teljes kiőrlésű? Sőt, lehetőleg kővel őrölt! Jó Toldi Miklós, miért dobtad el azt a malomkövet!

Magvas, nem magvas. Gondolatok közt őrlődök.

Döntöttem: ma nem lesz paleo. Majd holnaptól.

Kicsomagolom a teszkógazdaságos virslit. Vívódok: mikro vagy nem mikro. De ha mégse a kishullámot akarom (ki tudja, mit rezegtet meg bennem), akkor legyen sütve. Milyen edényben is? Jaj, hogy már a teflon is káros? Na és miben süljön? Olajban, persze, sőt kizárólag hidegen sajtoltban! Zsír? Ugyan.

De ha egyszer nagy siker manapság a töpörtyűs és a libamájas csokoládé …

Mondom, bizonytalan vagyok.

Egyszer élünk. Döntöttem: teflon! Utoljára, aztán kidobom. Hagymát szelek, pár kanál olívaolaj, fokhagyma – jó az a szívnek, de én mostan inkább ízére, illatára gondolok -, s mehet bele a felkarikázott zukkini. Ettől kezd lassan multikulturális lenni! Közben forr a víz. Olaszosan főzöm a tésztát: a vízbe nem teszek olajat, csak sót! Amikor nagyon lobog, mehet bele a tészta – nem annyira talján-fajta, mert az igazán jó minőségűnek az ára kilógott a pótköltségvetésemből. (Pedig tésztaadó még nincs. Jó ötlet?)

Spaghettit csakis a vékonyabb, 3-as, legfeljebb 4-es számúból csinálj! (Hogy itt nem mindegyikre írják rá? Jó szakács szemmértékről is megismerszik!) Fontos: a tésztát össze ne törd! Hadd meredezzen a forró vízben, egy perc és megadja magát, belehajlik az a fazékba. Közben megpárolódott a zukkini is – nem kell agyon főzni, akkor szivacs-íze lesz (bár még nem ettem szivacsot). Mehet rá a felkockázott paradicsom (jó kis nitrátos, vegyszeres bukéval). Csak egy-két perc, hogy ne legyen trotty, roppanjon majd, amikor beleharapsz. Ha arrabbiata-szerűen akarod (ez szintén olasz specialitás, azt jelenti: „mérges”), akkor rámorzsolsz egy kis szárított erős paprikát (Hagyjál már, hogy az erős paprika káros? Ugyan! A benne lévő kapszaicin segíti a zsírsejtek önmegsemmisítését. A bőr pedig szép lesz tőle. Állítólag. Aki elhiszi, annak biztos.) A végén pedig ízlésed szerint meghinted oreganoval. A tészta eddigre kész, mert nem főzöd pépesre, hanem olyan „már éppen jó, de még kemény kicsit”, de le ne öblítsd az istenért, minek az? Leszűröd és úgy forrón rá a hagymás-zukkinis-paradicsomra, könnyedén átforgatod, bele a tálba. Lehet rá sajtot reszelni (parmezánt), eheted salátákkal is. Én villával szoktam, felcsavargatom, mint Bud Spencer.

Holnap meg csakazértis „magyarosat” csinálok: talán babgulyást vagy paprikás krumplit a „magam módján”, esetleg csirkemáj-pörköltet vörösborban. Bár félek, nem lesz időm, s akkor felbontok egy mexikói chillis bab konzervet, s hogy még nehezebb legyen, rálapátolok két kanál jó zsíros tejfölt. Vagy műzsírost. Ki tudja, mi van a dobozban. A joghurtban se látom sose a Bifidus defensibilis-t. És próbálok nem arra gondolni, hogy a joghurt török eredetű szó és annyit jelent: sűrű, dagasztható trutyi!

De hamarosan eljön a vezeklés ideje: reggelire „sovány fehérje, rost és vitamin” (tej, műzli, joghurt – azért is! -, sajt, tojás, gyümölcslé) ebédre meg… és vacsorára…

Vagy mégis inkább a paleo? Ahogy a nagykönyvben meg van írva? Hogy melyikben? Abban, amelyikben Te hiszel!

Etetnek bennünket rendesen …emelkedik a kenyér ára is… az „élet” ára …

Serry ÖTÖDIK levele Sandro-hoz arról, ami a három kuvikkal és a fehér hollóval megesett…

 

Caro Sandro,

Kedves levelében azt írja nekem: „Előző levelében az olasz érettségiről írt, illetve arról, hogy ott nincs is – a magyarhoz hasonló – vizsga.”

Na ez az értelmezés hadilábon áll: érettségi VAN azért – nem is egy!-, ha másképp is zajlik, mint Magyarországon. Vegyük például az osztályozást.

Önöknél azt mondják a kissé hóbortos emberre: „Ez se százas”, mégis itt nálunk van olyan, hogy a százas érettségi a maximum :-) !

A sikeres érettségihez legalább 60 pont a minimum, és a következő módon adódnak össze az érettségi végeredményét érő pontok:

- 3x15 pontot lehet kapni maximum a 3 írásbeli vizsgán. Ez ugye 45 pont.

- Mivel a középiskolák mind 5 évfolyamosak, a „triennio”, vagyis az utolsó három év során – merthogy az első két évben, azaz a „biennio”-ban nem adnak -  maximum 25 credit-pontot lehet összegyűjteni. Ezek az iskolán kívüli sport-, zene-, vagy önkéntes tevékenységekért járnak. Ha itt is mind megvan, akkor már 70 pontnál tartunk.

- A maradék 30 pont a kiváló szóbeli vizsgára járhat. Így jöhet össze a 100 pontos érettségi, ami persze ritka, mint az a bizonyos fehér holló.

Szegény olasz gyerekek! Még nyolcadik után is „kis érettségiznek”, napokig tartó írásbeli, majd szóbeli vizsgákkal, amiről úgynevezett „diplomát” is kapnak.

Pár évvel ez előttig pedig még az általános iskola 5. osztályában is volt záróvizsga. A most 21 éves fiamék évfolyama volt az utolsó, akiknek ezen is túl kellett esni; szerencsére azóta ezt már végleg eltörölték.

Az ellenőrző könyv már megint más tészta. „Azmegmi?” – kérdezhetnék újonnan szerzett honfitársaim.

Hát az általában nincsen. Ha mégis, akkor is inkább csak a hiányzások vagy késések igazolására szolgál. Szóval a SZÜLŐ a jegyekről csak a gyerek elmeséléséből szerez tudomást. Vannak is meglepetések év végén, de erről majd lejjebb…

Van viszont leckefüzet, mert nem lehet ám csak úgy, óra végén a munkafüzetbe felírni a házi feladatot!

Minden tanév elején csinos kis „Diario”-t  - vigyázat, csak nem összekeverni a Dario-val ami egy név(!) -, azaz „határidő” naplót kell vaskos összegekért beszerezni. Persze az épp aktuális rajzfilm-figurás, vagy rock-zenekaros a menő, aminek az ára úgy 12 Euró körül kezdődik! Határ a csillagos ég, vagy az írószer-boltos arcbőrének állapota. :-)

Vannak viszont levelek-levelek-levelek…

Az iskolából a szülőknek. Év közben is, de leginkább június elején. Több száz eurós postaköltséget ró ez az iskolára. Merthogy megy „A Levél” azoknak, akiknél bukás várható, akinek majd pótvizsgára kell mennie esetleg több tárgyból is, na és akinek „túl jól” tanul a csemetéje. Tulajdonképpen csak az nem kap levelet, akinek totál átlagos gyereke van. Őket nem kell „tájékoztatni” arról, hogy mi lesz a tanév végeredménye :-)

Persze a szabadelvű nevelés eredménye az is, hogy itt egyáltalán nem „szégyen” az osztályismétlés. Bukott a gyermek, hát istenem? A föld forog tovább…

Már  a babák sem hökkennek meg, amikor még újszülöttként hurcolják őket – szerencsére pár éve már nem füstös – pizzériákba, fagylaltozókba, vagy csak sima esti sétákra, mert  a szülőknek épp ahhoz van kedvük.

Napirend? Fürdetési idő? Korai vacsora, mese és altatás? No, ezek a fogalmak itt szinte ismeretlenek.

A minap este negyed tízkor nyitva még nálam az erkély ajtó, s hallom ám, amint az alattunk lakók 7 éves kisfia és 3 éves kislánya a szomszéd kis sráccal csicsereg, hogy most nem mehetnek át játszani, mert el kell menniük…

A kért mondókát hagytam a végére, Sandro. Aranyosan rímel, semmi baj sincsen vele, a tartalmát kivéve, de ezen én már nem is csodálkozom:

Ambarabá cicì cocò,
tre civette sul comò
che facevano l'amore
con la figlia del dottore.
Il dottore si arrabbiò,
Ambarabá cicì cocò   ...

Azaz:

Ambarabá - lefordíthatatlan, kb.:

Csiribí csiribá
Három bagoly a komódon
Szerelmeskedett (!)
Az orvos lányával.
Az orvos mérges lett.
Csiribí csiribá

Sandro, kedves, közeleg a tanév vége. Jön a nyár, a nyaralási szezon. Mi a módi manapság Magyarországon? Bársonyosan hullámzik-e még szeretett magyar tengerünk?

Meséljen, a magyar gyerekek merre mennek lubickolni?

Siessen a válasszal, nehogy én is elutazzak közben!

Szeretettel üdvözli Serry

Sandro NEGYEDIK levele Serry-nek - az "ellenőrzött" gyerekekről

 

Cara Serry!

Előző levelében az olasz érettségiről írt, illetve arról, hogy ott nincs is – a magyarhoz hasonló – vizsga. Szegény digók – szabad ezt a szót használni, vagy ez sértő? – éretlenek maradnak?

Aztán kérdezett az osztályozásról. Leírta, hogy ott az iskolákban egy tízfokú skálát használnak, pontosabban csak egy részét: az elégséges az 5-ösnél kezdődik , ugyanakkor a 9-es és a 10-es osztályzatot elvétve használják. Nem tudok olasz fejjel gondolkozni, lehet, hogy van ebben valami logika, mert esetleg nem mindegy, hogy valaki 1-essel bukik vagy 4-essel. Lehet, hogy az első hatalmas pofára esés, a 4-es pedig a „majdnem sikerült”-szerű pici botlás? A magyar oktatási rendszerben is van valami hasonló: az első osztályban nem jeggyel, hanem szövegesen értékelnek, hogy a gyerekek ne kezdjék iskolás létüket szigorú, kemény számjegyekkel szembesülve. Nyilván ez sok szempontból jó, bár kajánkodom egy kicsit, amikor Sándor Györgyöt idézem:

„Tisztelt szülő, remélem, még időben figyelmeztetem: Jó Jóska közepesrendűségéről egyelőre szó sincs. Bár Jóska mindent elkövet, hogy magára vonja a figyelmet, miközben ő jellegzetesen kifejezéstelen, vizenyős tekintetében a semmi és a valami határmezsgyéjén kereng, kidülledt pupillákkal felcsillanatlanul. Szurokfekete szeme bogarával súrolatlanul hagyva az információözön adta fogalmakat, túlterheltségről tehát nála szó sincs, még csak nem is kapiskálja a dolgokat, röviden, Jóska egy derék, nagy növésű, szép, buta gyerek.”

Van-e az olaszoknál "ellenőrző könyv"? Milyen a párbeszéd a szülők és a pedagógusok között? Magyarországon kissé mintha átestünk volna a ló túloldalára. A "régi rendszerben" a tekintélyelvűségéből következően nem ritkán a hatalmi szó, az  utasítások és szankciók merevítették meg az együttműködést. Olykor csak a cinizmus vagy a viccelődés segített, hogy túltegyük magunkat az ostoba előírásokon és büntetéseken. Bizonyára sokan emlékeznek még erre: Most százszor leírod azt, hogy ... Ma viszont a nagy szabadságban egyre kiszolgáltatottabbak a pedagógusok. Mi a helyzet e téren ott?

A gyerekekről még. Minden szülő „élete értelme”. De gyakorta bizony csak „hivatkozási alap”, hogy a gyerek érdekében …

Hogy van ez abban a kultúrában, amiről úgy tudjuk – vagy ez is sztereotípia? -, hogy az egész család élete a gyerek körül forog. Valóban így van ez? Vannak szigorú „napirendek”, vagy inkább szabadelvű a gyereknevelés? Igaz-e, hogy – különösen a fiú és az anya kapcsolatát – rendkívül erősen behatárolják tradíciók?

A kicsiket a tv-maci tanítja fogat mosni és az óvodában hallják a legtöbb mondókát?

Ec-pec, kimehecc … írjon nekem valami olasz mondókát – azok is ilyen aranyosan „értelmetlenek”?

Cérnára, cinegére?

Várom válaszát, szeretettel üdvözlöm: Sandro