Szak-"dolgozni csak pontosan..."

Folyik a mosakodás, magyarázkodás, mutogatás, felelősségelhárítás.
Mindezek a tényen semmit nem változtatnak: Semjén Zsolt plagizált!

Itt és most érdektelen, hogy: 


- 20 évvel ezelőtt – mint állítja -  „jóhiszeműen” járt el,
- milyen volt a tanulmányi előmenetele,
- akkor elfogadták a dolgozatát,
- hibázott a konzulens vagy a vizsgáztató,
- 20 évvel ezelőtt mit tartalmazott és mit nem az egyetem szabályzata a     szakdolgozatokkal kapcsolatban,
- utólag van-e joga, lehetősége az egyetemnek felülbírálnia a korábbi minősítést, és így tovább...

Nézzük elölről!

Az, aki főiskolára, egyetemre jár – és ez így volt 20 éve is –, tanulmányai során számtalanszor kell, hogy találkozzon a tudományos hivatkozás, a forráskezelés egyértelmű módjaival!
Házidolgozat, referátum, tudományos diákköri munka, és egyáltalán a szakirodalom tanulmányozá­sa folyamatosan mutatja, hogyan is kell hivatkozni!
A legtöbb intézményben – így az ELTE-n is – a módszertan kurzusokon tanítják a helyes forráske­zelést.
Aki eljut addig, hogy szakdolgozatot írhat, ezekkel az ismeretekkel rendelkezik! Az főként, aki egyetemi éveiről büszkén mondja, hogy kitűnő, illetve jeles volt végig!
A szakdolgozat elkészítése pedig – elvileg – nem úgy történik, hogy a hallgató otthon csendes ma­gányában megírja, és a kész művet beadja! A diplomamunka a témafelelős, konzulens és a hallgató folyamatos együttműködésén alapul. Legalábbis így kellene. Ennek során az esetleges forrásfelhasz­nálási hibáknak is ki kell derülnie.
Ha nem így történik, akkor abban a konzulens mulasztása is benne van.
Magam több, mint 600 szakdolgozatnak voltam gazdája, mint konzulens, illetve opponens. Kizárt­nak tartom, hogy több tíz oldalnyi „idegen szöveget” a munka bírálója ne  vegyen észre. De ahhoz bizony figyelmesen el kell/ene olvasni! Ha megköveznek is érte: lehet úgy szakdolgozatról bírálatot készíteni, hogy csak épp átfutja az ember. Nem hivatkozom most a tanárok túlterheltségére, vagy arra a jóhiszeműségre, amivel a diplomázó munkáját a kezükbe veszik. Néhány sornyi címkézetlen rész elkerülheti a legjobb szakember figyelmét is, de hogy a dolgozat 40 %-a jelöletlen forrás átvé­tele legyen? Ez képtelenség!

Az államvizsán a diplomamunka megvédése során pedig már a tartalmi kérdések kerülnek terítékre, a formai követelményekről nem esik szó. Ha a dolgozatot „befogadták”, azaz mindkét bíráló elégsé­gest, vagy annál jobbat adott rá, nem igazán bogarásszák azt, vajon minden idézőjel és lábjegyzet a helyén van-e?
Nem akarom kisebbíteni a bírálók, a vizsgáztatók felelősségét, vagy azt ecsetelni, hogy bizony nem szabályozták kellően a szakdolgozat írásának módszertani alapvetéseit. Ez itt és most szintén érdek­telen.
Más szövegét jelölés nélkül átvenni, azaz saját gondolatként feltüntetni erkölcstelen, szabálytalan és jogszerűtlen. Lehet mutogatni az akkori tanárokra, az egyetemre, a dolgozatot akkor is megírta „va­laki”, mégpedig úgy, hogy majd a felét lopta. 

Keresztényüldözés? Politikai harc? Lehet kiabálni ezeket, és elutasítani a bírálatokat. Nyilván a politikai ellenfelek könyörtelenül kihasználnak minden botlást, bármelyik oldalon követik is el. 

De ez már egy másik történet.