Szembeköpősdi

Azért csak vegyük le a kendőt, és lássunk, hogy ne csak nézzünk…

Az orbáni hatalom nagyon sok rokonságot mutat a Rákosi és a Kádár-kor politikai apparátusával. Ez nyilván nem véletlen, hiszen jónéhány mai kormánytag abban a korban, mi több, annak a rendszernek a tisztségviselőjeként kezdte pályáját. Így talán nem véletlenek olyan áthallások sem, amik például a jelszavakban érhetők tetten. Az akkori KISZ-mozgalmi dal „Egy a jelszónk a béke” harci kiáltása így visszhangzik ma: „Egy a tábor, egy a zászló…”

No és a békeharc is, amit már sokan akkor is értelmetlen szókapcsolásnak ítéltek, s amiről azt reméltük, hogy a pártállam elhalásával kihal. Tévedtünk: új harcra hív a vezér, és a „civil” hátországa pedig „békemenetel.”

Annyiban azért mindenképpen különbözik attól a hatalomtól a mai, hogy ez nem csupán gátlástalan, hanem pökhendi és cinikus is.

Pökhendi és cinikus, ha rajtakapják, amikor az övéit védi, amikor köpönyegét forgatja, és amikor kiáll olyan megnyilatkozások mellett, amikből dől a butaság, az ostobaság, a hozzá nem értés.

Néhány friss példa mindezekre:

1. A munkavállalók érdekvédelméről:

A kereszténydemokraták, törvényjavaslatot nyújtottak be, amiben meg akarják tiltani az üzletek vasárnapi nyitva tartását (a törvényben kiskaput nyitva a kormány érdekeltségébe tartozó áruházaknak), mert szerintük a multik kiszipolyozzák a hétvégi munkára „kényszerített” dolgozókat. Arról ugyan semmi hír, hogy az érintett dolgozók ehhez mit szólnak, a különböző érdekképviseletek pedig eltérő állásponton vannak.

A minap ugyanakkor Lázár János kijelentette:

A miniszterelnökség nem egy családbarát munkahely, nem kötelező itt dolgozni! Így reagált arra, hogy amikor felemelték a napi munkaidőt 10 órára, több munkatársuk felmondott.

Kérdés, a kereszténydemokraták ez ellen tiltakoznak-e?

Vagy a minisztériumban lehet túlmunkát megkövetelni? Lehet. Lázárnak lehet. Amit szabad az ökörnek… Annak az ökörnek …

2. A nyilvánosság előtti megszólalásról:

Kósa felháborodva nyilatkozott arról, hogy a bulvársajtó „rástartolt” az állítása szerint saját zsebéből fizetett Új-zélandi útjára.

Bizony, a sajtó már csak ilyen, a közszereplőknek mindezt el kell viselni, de itt azért többről van szó: Ha Kósa megszólal, abból igen gyakran nem sok jó sül ki. Kínos magyarázkodás a Kubatov- hangfelvételről, államcsőd emlegetése, minek hatására azonnal zuhant a forint, durva elszólás illetve hazugság az öszödi beszéd kiszivárogtatása kapcsán, a devizahitelesek forintosításáról tett állítását a pártársai azonnal cáfolták, és még hosszan lehetne sorolni.

A gyöngyszem viszont kétségtelenül ez a nyilatkozat, amit véleményem szerint hamarosan kommunikációs példatárakban láthatunk viszont, mint az abszolút ostoba politikusi mellébeszélés illetve semmitmondás és zagyvaság mintapéldányát:

„Inkább, az, aaa, az áruk, a szolgáltatások adóztatását, jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíj(nnél)ként jelentkeznek  jelentkeznek és az környezetvédelmi szempont hogy a fémkupakoknak a a az ügyében őő fellépve próbáljukmegeztaszemletet csökkenteni TÁT egy csomó olyan adó őő intézkedést őő fogadtunk el, amelyek alapvetően nem érintik az emberek mindennapi életét.”

Ezek után természetes, hogy árgus szemekkel lesik Kósa minden mozdulatát. Sokakban lehet, hogy meghűlt a vér, amikor kiderült, hogy ott volt a Rolling Stones koncertjén is. Csak remélni tudjuk, hogy nem mondott róla semmit, nem hebegett hülyeségeket a „getnó”-ról se, mert ha véletlen megszólalt volna, „bölcs szavai” tán derékba törik  Mick Jagger karrierjét.   

A szakértelemről:

Rengetegen háborodtak fenn azon, hogy Vida Ildikó nem beszél angolul.

Ugyan kérem! Sok védelmezője akadt, mondván, a magyar ember magyar adóforintot fizet, nyilván magyarul oszt-szoroz és vall, minek ide angol. Ha így nézzük, ez kétségtelen. Csak az értelmesebbje nem így nézi.

Na de nem egyedüli eset ez!  „dajcstomi” sokadik nekifutásra szerezte meg a diplomáját, a fejlesztésügyi miniszter asszony szintén egy érettségivel a zsebében lett a tárca vezetője, „álamelnökünk” és a „nagymagyarsemjén” lopott diplomájáról nem is beszélve.

Vegyük mindezt természetesnek, hiszen volt már olyan időszak a magyar történelemben, amikor a nép egyszerű fiát „kiemelték” és egy tollvonással kádert csináltak belőle. Így lett Pelikán József gátőrből uszodaigazgató, a Vidámpark majd a Narancskutató intézet vezetője.

A jelenlegi „kormányzónk” (ha nem figyelünk, még a végén tényleg az lesz, vagy császár, a palotát már kinézte hozzá) is ezt a leckét tanulta, hiszen egész közelről (mint KISZ-titkár) figyelhette a Kádár-rendszer személyzeti politikáját.

Emelgeti magához ő is a gázszerelőket és az érettségivel büszkélkedő „szakpolitikusokat”. Sőt ez a hatás kisugárzik külügyminiszterére is, aki a fél dunakeszi focicsapatot a minisztériumába sorolta. Na de mi lesz, ha valakit lerúg az ellenfél? Legfeljebb jön a szertáros…

Bár én inkább a „csőszt” várom, aki megelégeli ezt a vircsaftot, és elzavarja az egész bagázst.

Csomizom a ruciba a habtestem

Mind több elborzasztó példát ollóznak ki az új tankönyvekből.

Most is megosztottak egyet a Face-n, de ezzel szerintem a ló túloldalára esés tipikus esete forog fenn. (Sokáig gondolkoztam e képzavar megalkotásának helyességén :-)

Az inkriminált könyvben egy Lackfi János vers szerepel.

Csomizom a ruciba a

A habtestem

Tinibugyi gumija

bemélyedten

kukisali parival

az étrendem

szoli moci tekila

az én trendem

koviubi pörivel

a kedvencem

lekipali csokival

jaj vétkeztem

fusizik a fatim is

a műhelyben

vegyigyümi üviben

a sparherden

depizik a szaniban

a muttercen

dobi cigi mutiba

a farzsebben

könyi szivi ne hari

ha tévedtem

lityi-lötyi pasival

azt végleg nem

vidikazi zacsiban

a vikendem

csörizi a telimet

a véletlen

A kommentelők meg rendesen fel is háborodnak, hogy úristen, mi mindent akarnak megetetni a gyerekkel már megint! Szörnyű!

Én meg azt mondom, hátrébb az agarakkal!

Az olvasó ember alapvető motívuma az élmény. Olvasni azt jó és azt érdemes, ami gondolatokat ébreszt, lelkesít vagy felkavar, simogat vagy megcibálja az érzéseinket.

Hét éves volt a fiam, amikor a kezébe adtam Gárdonyi Egri csillagok című regényét. Hirtelen ötlet volt, semmi különös célzatosság.

Úgy két óra telt el, mikor belestem hozzá: összevont szemöldökkel lapozott a következő oldalra, s amikor meglátott, rám nézett. Kérdeztem: - Nos, hogy tetszik?

- Érdekes – válaszolta kissé bizonytalanul, majd hozzátette: Csak nagyon lassú!

Az ő generációja már egy teljesen más világban – képi világban nőtt fel. Én még fel se fogtam, miről szólt egy klip vagy reklám, ő máris hahotázott, és mikor értetlenkedve ránéztem, kioktatott:

-De apa, nem láttad ott a …?

-Nem, nem láttam, észre se vettem, de most, hogy mondod, tényleg…!

Akkor rádöbbentem: nekem még drámai feszültséget, izgalmat jelentett az, ahogy a Gergőt és Vicuskát elrabló gaz Jumurdzsák táborára rárontottak a magyar vitézek, és üsd vágd felkiáltással lekaszabolták a törököket. Én még nagy figyelemmel olvastam a vég nélkül vonuló oszmán sereg aprólékos leírását és izzadt a tenyerem az izgalomtól, mikor a hős védők oroszlánként küzdöttek a vár fokán. Ugyanilyen lelkesedéssel fogadtam a Pál utcai fiúk történetét is.

Viszont töredelmesen bevallom: a Kőszívű ember fiai-t végigszenvedtem (felnőtt fejjel is azt mondom, hogy egy „kevésbé jó” regénye Jókainak), a Kincskereső kisködmön meg olyan nyomasztó álmokat hozott, hogy ma is beleborzongok, ha eszembe jut.

Miért is gondoljuk, hogy az élmények „univerzálisak” ? Hogy ugyanaz képes hatni régen és most?

Hiszen a világunk megváltozott, felgyorsult, sok értékünk elhomályosult vagy relativizálódott.

Egyre több szakember írja, hogy a kötelező olvasmányaink egy része bizony elavult!

„A Kincskereső kisködmön, a Légy jó mindhalálig, az Egri csillagok, a Jókai-regények, a Pál utcai fiúk mind egy olyan kor lenyomatai, melynek értékrendje, szokásai, tárgyi világa teljesen idegen a mai kor diákjai számára. Nyelvezetük pedig igényes, de régies, sőt archaikus, sokszor latinizmusok, germanizmusok tarkítják, a mai tizenévesek nem értik.”

Azt senki nem mondja, hogy ezeket a klasszikusokat el kéne felejteni, de kell hozzájuk egyfajta érettség. Nyilván az se segít, hogy a mai napig kronologikus irodalomtanításban épp az „elején” találkoznak a fiatalok olyan veretes művekkel, amik ráadásul mitológiai, vallástörténeti ismereteket is megkívánnak.

Ha valóban meg akarjuk szerettetni az olvasást, akkor olyan műveket IS a gyerekeink kezébe kell adni, ami közelebb áll az ő világukhoz, ami az ő nyelvükön szól, mégpedig ott és akkor!

Vagy gondoljunk bele abba, hogy az eddigi kötelező olvasmányok szinte kivétel nélkül „férfiközpontúak”! Fiúk harcolnak a grundon, háborúznak a barikádokon, még a „hétköznapi” konfliktusoknak is ők a főszereplői. Milyen lélekkel olvassa ezeket vajon évtizedek óta milliónyi lány? És ugyanakkor fiúknak nyilván ciki lenne lányregényt olvasni. Ciki lenne?

A Harry Potter-jelenség is arra világított rá, hogy minél közelebb van egy mű a gyermekek lelkéhez, érzéseihez, annál inkább hat.

Pergő, gyors történetek kellenek, aztán titkok, amiket - akár egy jó krimiben - megfejtenek. Fontos az azonosulási minta, annak sugárzása, hogy bárkiből lehet hős. További erénye még, hogy egy sor olyan emberi magatartást vonultat fel, mint irigység, becstelenség, gonoszság, amikkel egyértelműen szembehelyezi a végtelenül tiszta jóság és becsületesség világát.

 No de nem dicsérem tovább ezt a művet, elég arra utalni, hogy gyerekek milliói ezért tanultak meg olvasni vagy váltak szorgosabb olvasóvá.

Az eddigi kötelezőket tehát érdemes felfrissíteni, igen, akár Harry Potterrel, vagy más mai, modern alkotásokkal. Az élmény a lényeg!

Lackfi verseinek szerintem nagyon is helye van a gyermekirodalomban! Frappáns, szellemes, groteszk kortünet! A citált felháborodó cikk azt sugallta, hogy ezt kötelezően meg kell tanulni, ami nyilván nem igaz. A vershez egy stilisztikai feladat kapcsolódik. Úgy vélem, az meg felesleges, viszont jót lehet/ne beszélgetni a vers ürügyén a gyerekekkel arról, ki, hogyan sms-ezik, és miért, milyen kapcsolatokat ápol, hogyan „kezeli” azokat, és persze ki lehetne  bontani a "megénekelt" jelenségeket, a divattól a táplálkozási szokásokon át a pasizásig a fusizásig, a depressziótól a tv-függésig.

A gyerkőcök ezt a művet olvasva feltehetően jót mosolyognak, hiszen bizonyára magukra ismernek, és ebből a nézőpontból máris nagyobb eséllyel érthetnek meg valamit a világból: elszemélytelenedést, valós konfliktusokat, bugyutaságba hajló szavakat. Talán volna olyan hasznos, mint azon tűnődni – mert a mai fiatalok jó része így éli meg -, hogy Nyilas Misi mekkora egy lúzer.

Szövetségi kapitány akarok lenni!

  Kirúgták Pintér Attilát.

Csányi Sándor az MLSZ elnöke sajtótájékoztatón jelentette be a döntést.

Ha esetleg a magyar fociban járatlanok is olvasnák ezt: a Magyar labdarúgó Szövetségről, és annak elnökéről van szó. Egy pénzügyi szakemberről, aki szakmai!!! értékelést adott a magyar válogatott és Pintér teljesítményéről.

Persze a focihoz kis hazánkban mindenki ért, illetve van az a pénz, amiért még a haj is korpássá lesz… Az OTP főnöke meg labdarúgó szakemberré válik.

Igaz, „dajcstomi” lehetett egy érettségivel miniszter, az „álamelnökdoktorúrról” meg ne is beszéljünk…

Csányi szerint a magyar válogatott kudarcában 5 % az MLSZ bűne. Pénzember, higgyük el, hogy a számokhoz biztosan ért: az 5 százalék az annyi, se nem több, se nem kevesebb. Ettől persze elég nehéz ezt az állítást értelmezni. Mit takar ez az öt százalék? Az illúzióromboló 90 perc 5 százalékát, vagy a kapura tartó magyar lövések töredékét, a játékosok által megtett kilométerből néhány métert? Mit?

Az öt százalékban viszont kétségkívül benne volt az, amit Csányi előre ismert „kockázati tényezőnek nevezett”, jelesül hogy Pintér „kommunikációs képessége talán kicsit nehézkes volt!”

Hadd fordítsam ezt le: ha van is szakmai tudása, azt nem képes szabatosan, érthetően megfogalmazni. Mi több, káromkodik, mint egy kocsis. Buzdítani, lelkesíteni pedig csakis trágár kifejezéseket fröcsögve bír. Ezzel méltó utódja Mészölynek, akire inkább emlékeznénk úgy, mint „szőke szikla”, a kőkemény védőjátékos, és nem a mosdatlan szájú és eredménytelen szövetségi kapitány.

Csányi szerint mégis mi szólt Pintér mellett?

Beleadta a munkába szívét-lelkét! – szól az értékelés.

Még szép, ez a minimum, mondhatja mindenki.

Ja, és beleadta a fizikai erejét is! Nyilván, az üvöltve káromkodáshoz tüdő kell, és nagy állóképesség!

Az értékelés természetesen kitért Pintér hibáira is, úgy, mint:

1. túl sok játékost próbált ki,
2. túl sok játékrendszert (4-5) akart begyakoroltatni és alkalmazni!

Jelentkezem szövetségi kapitánynak! Szavazzatok rám!

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy képes lennék akár félszáz játékost is beválogatni, és akár 8-10 játékrendszert is gyakoroltatni. Vagy húszat. Mindegy, hánnyal bukik meg az ember.

Kijelentem továbbá, hogy én viszont igenis tudok hatékonyan és meggyőzően kommunikálni! a „Jó…va anyád mit csinálsz” – típusú edzői instrukciókkal ellentétben választékos stílusban, az érintett játékos önérzetére, cizellált lelki világára  maximális figyelemmel kérném, javasolnám, hogy legyen oly szíves, fusson az ellenfél kapuja felé és rúgjon már egy gólt. Ettől ugyan nem rúgna, de ha káromkodnak vele, akkor se. Viszont nem vethetnék a szememre, hogy „kommunikációs képessége kicsit nehézkes.”

Nem csak azért vonz a szövetségi kapitány posztja, mert hogy ennyit én is tudnék, sőt. Dehogy! Hanem azért, mert Csányi megnyugtatta az újságírókat, hogy „Pintér kirúgása nem fog nagyon sokba kerülni”!

Ez az!  Gondolom, a szerződésében kikötötték, ha kirúgják, akkor x millió forint „végkielégítést”, vagy „bánatpénzt” fog kapni.

Én is szeretnék így dolgozni, csak úgy próbaképp. Képes lennék a következő EB selejtezőn a kispadra ülni. Egyszer.

Kipróbálnék pár új játékost, jól megkeverném a taktikát, és emellett szép szóval oktatgatnám labdarúgó fiainkat. A meccset nyilván elveszítenénk, de ha az a „nem nagyon sok” a számlámra kerülne, gyorsan kielégülnék, és tán bánatos se lennék.

A foci miatt semmiképp.

A többit meg szépen „elkommunikáljuk”.

Hajrá magyarok!

Zsák a foltját...

Időről időre feltűnnek a közösségi oldalakon elrettentő társkereső képek. Természetesen messze földről importált fotókon mosolyoghatunk.

Gondoltam megnézem, milyen a hazai felhozatal. Válogatásom egyoldalú, mert csak nők – ráadásul inkább a középkorúak - társkeresőkre feltett képei közt tallóztam. (Nem akartam félreértésre okot adni azzal, hogy férfitársaim hirdetéseit böngészem.)

Nem elemeztem tudományos alapossággal a profilképeket. Az azért hamar feltűnt, hogy majd minden harmadik-negyedik képen napszemüveg mögé bújtatták a tekintetüket. Kétségtelen, hogy a szemüveg „öltöztet”, előnyösen takarja a ráncokat. Nem ritkák a sok évvel korábbi – nem egy esetben érettségi tablóra készült – képek sem. Ezen kívül tipikus még a különböző családi fotókból kivágott, terített asztalos, születésnapi tortás jelenet. Egy további jellemző kategória, mikor valamilyen híres műemlék mellett pózolnak. E képcsoport alfaja a poénoskodó beállítás. A Pisai ferde tornyot megtámasztó kéz, piramis a terpesztett láb között, Eiffel-torony a fej tetejére „komponálva, stb.

Miközben az egyik társkereső oldalait lapozgattam, azon meditáltam, vajon miért gondolták ezek a nők, hogy „ezek” a képeik segítenek az ideális társ megtalálásában? Mit árulnak el a közreadott fotók?

Kigyűjtöttem néhány érdekeset, mókásat, elgondolkoztatót, vicceset.

Íme az én értelmezéseim, megjegyzéseim, inkább frivol hangnemben.  (A személyiségi jogokat igyekeztem tiszteletben tartani azzal, hogy az arcokat kitakartam, bár így sajnos sok szép pillantás veszett kárba.)

Nézzük akkor együtt!

Akik már találtak társat, csak valahogy mégsem az igazit

A reménykedő, aki már felvette a kiszemelt férfihoz hasonló lábtartást, de a decens úriember egyelőre csak maga elé néz, rendületlenül.

Aki a nagy költő társaságában álmodón-mélázva mintha azt üzenné: „Csak a szívemen át…” … „az „értelemig és tovább…”

A papa és én, így együtt, kézenfogva, együtt megöregedve, ugye milyen szépek vagyunk?

A gyengéden oltalmazó-gondoskodó nő (Jobbra hátul a villámhárító vezetéke, ebben is vegyük észre a biztonságra törekvés képi szimbólumát!)

Még hogy csak a férfiak pózolnak kedvenc autójuk mellett? Ez aztán a járgány, egy igazi, békebeli Csepel D-441-es! Micsoda kalandokra hív! (Igaz, nincs szervo, úgyhogy erőteljes férfierő kell a kormányzáshoz.)

Sellőlány a Balatonon (Bár mintha az uszonya lemaradt volna. Sebaj, így gyorsabban hozza a konyhából a sört…)

A kis „sörissza”, férfiak álma, főleg, ha kiderül, hogy még a focit is szereti. (A birtokló kéztartás vajon arra utal, hogy ez az én napi adagom?)

A kis mohó (Ez az utolsó üveg, de hagyok belőle egy kortyot, ha szépen kéred!)

Az emancipált, erős, öntudatos nő! (Húzd össze magad, mert még a konyhában se lehetsz biztonságban, idenézz, micsoda muszkli!)

A domina (Ha szemetelsz, bizony felszedetem veled, hiába nyavalyogsz a lumbágód miatt!)

A „vicces” (Esetleg enyhe utalás némi szado-mazo-hajlamra?)

A rejtőzködés mestere 1.(Kukucs, itt vagyok a bokor mögött!)

A rejtőzködés mestere 2. (Bele tudok simulni a kövek, sziklák réseibe is.)

A rejtőzködés mestere 3. (Gyönyörűséges homokbánya, mit nekem Kanári szigetek?)

A romantika (vagy inkább giccs?) tipikus esete (Fehér galamb, csőrében a szerelem rózsájával, piros szalaggal kirajzolt szív, és persze gyöngyvirág – ami állítólag növeli a férfiak libidóját)-,  van-e férfiszív, ami nem dobban erre a látványra hatalmasat?)

A szeretet tobzódása (Te kis csacsi!)

Oltalmazó ölelés (Remélem, közben nem nehezedett rá nagyon a kutyus farkára, mert van, neki elég baja amúgy is.)

Anyuci pici kis kedvence (Kell-e ennél gyengédebb, csókra csücsörödő száj? Ki az, aki ennek ellent tud állni?)

Férfitársaim, sok sikert!!

Csak a lábát nézzétek!

Gyors tallózás az arrogáns hatalomgyakorlásból fakadó botrányok között:

Felháborodás Miskolcon amiatt, hogy a szülők és a pedagógusok tiltakozása ellenére hatalmi szóval neveztek ki egy – az alkalmatlanságát már több év óta „bizonyító”- iskolaigazgatót.

Ez a vihar még el se ült, a mai hírek egy ugyanilyen estről szólnak, immár a balatonalmádi gimnázium kapcsán, ahol a szülők péntekre tüntetést szerveznek az ugyancsak felülről vezérelt kinevezési eljárás miatt.

Óriási hazai és nemzetközi felhördülés övezte az Ökotárs irodáját elözönlő rendőrök akcióját. A szabadság és a jogállamiság sárba tiprásáról írnak és politikai indíttatású koncepciós eljárásokat gyanítanak mindezek hátterében a civil társadalom védelmezői.

Mértékadó jogászok tiltakoznak Balog miniszter törvényszigorítási javaslata ellen. Azzal érvelnek, hogy nem lehet egyedi esetek alapján módosítgatni a BTK-t, s van, aki hozzátette: nem lehet a szakmaiságot politikai szempontoknak alávetni.

Strasbourgban végleg elbukott a Semjén Zsolt által a kodifikáció csúcsának nevezett egyházügyi törvény, mégpedig azért, mert hit és hit között akartak különbséget tenni.

A hatalmi villongások szaporodnak a kormányerőkön belül is.

Orbán beszólt Simicskának („A fák nem nőnek az égig”),  megy a „tahózás”,  (Tarlós helyretette Lázárt („A neve János, nem Mindenható”), mire az érintett „leállatozta” a főpolgármestert („Az állatkerti fejlesztések ügyét személyesen is fogom támogatni, már csak Tarlós István barátom miatt is.”).

Hatalmi arrogancia, pökhendiség, cinizmus és alpári viselkedés. (Friss hír, hogy újra polgármester lehet a vakkomondoros asszonyverő is.)

Egy pillanatra visszaugrom az időben, 2002-ig:

Nyilvános vitában ült le egymással szemben Orbán és Medgyessy. A kulturált, választékos beszédű, stílusú úriember és feltörekvő, nyers, gátlástalan „ifiúr” csatájából a „civilizáltabb” Medgyessy került ki győztesen.

Sokan osztották akkor egy divatszakember véleményét, aki azt mondta, hogy az öltözködése miatt veszített Orbán. (Mivel ugye a stílus…)

Barna zakó, rövid zokni, lábszár kilóg, percek múlva már látszott, hogy Orbán feszeng emiatt az elegáns öltönyben megjelenő Medgyessy mellett, és ez a mondanivalójára is kihatott – magyarázta a szakember.

Vissza a mába: szerdán megkezdődött Tapolcán a Fidesz évadnyitó frakcióülése.

A miniszterelnök öltönyben szállt ki az autóból, aztán a vállára kanyarította a hátizsákját... Öltöny és hátizsák…

De én nem a hátizsákját, hanem a lábát nézem rendületlenül, és azt lesem, vajon kivillan-e a nadrágszár alól a rövid zokni, amikor feszengve keresztbe teszi a lábát.

Sajnos lehet, hogy erre még hiába várunk, hiszen Orbán rég nem mer leülni senkivel sem vitatkozni. A kétharmados többséggel konzervált gőg megelégszik az isteni kinyilatkoztatásokkal.

Mégis azt mondom: a lábát nézzétek, hátha eljön még az az idő, csak a lábát, és addig vigasztalódjatok ezzel:

A megromlás előtt kevélység jár, és a bukás előtt felfuvalkodottság. Jobb alázatos lélekkel lenni a szelídekkel, mint zsákmányon osztozni a kevélyekkel. (Példabeszédek 16,18)

A stílus maga a rendszer

 Gesztust azt tud gyakorolni, aki az egészséges önbizalmon túl rendelkezik reális önképpel, ha kell, önkritikus tud lenni, ugyanakkor a másik fél irányába nyitott, és együttműködésre kész.

A mai hatalom nem ismeri a gesztusokat.

Erőszakos, pökhendi és cinikus.

Attól fél, ha bármiben engedne, az a gyöngeség jele volna. Szervilizmusra épülő hatalma roppant ingatag, a belső kritikát nem tűrve folyamatosan külső ellenségeket kreál.

Lételeme nem az együttműködés, hanem a harc. Békeharc.

Saller, koki, tasli

2011 nyarán a  Millenárison elhangzott miniszterelnöki beszédből idézek:

A támadásokat visszavertük, leesett pár saller, kiosztottunk néhány taslit, adtunk néhány kokit…”

A civilizált Európa akkor még csak csodálkozott, hüledezett: micsoda alpári stílus.

Balta 1. (úgy tűnik, ennek a rendszernek az egyik szimbólumává válik)

2012 tavaszán egyre több kritika érte az alaptantervet, sokan mondták, hogy túl sok a kötelező követelmény. Hoffmann Rózsa, az újonnan kinevezett államtitkár ekkor így nyilatkozott:

„Kiadtam a jelszót, hogy baltát a kézbe, baltázni a tananyagot!”

A balta mellé szakszerűtlenség és kapkodás társult. Nyilván a hozzáértő és átgondolt átalakításhoz nem kellettek volna „kézifegyverek”. Ma már látjuk, milyen eredménnyel „baltáztak”. Vagy inkább jól elbaltázták: egyoldalú, egyideológiájú, valós választási lehetőség nélküli tantervek és tananyagok születtek.

Balta 2.

A baltás gyilkost hazájában hősként ünnepelték, de Orbán mosta kezeit:

„Azzal, hogy kiadtuk, illetve az ítélet végrehajtására átszállítottuk az azeri elítéltet, Magyarország kiszállt ebből a konfliktusból. Egész addig, amíg itt volt, folyamatos problémákat és nehézségeket okozott, és okozott volna a jövőben is” – érvelt, pedig pontosan tudta, hogy a gyilkost hazájában nem fogják börtönbe zárni.

Ez a cinikus döntés és érvelés a nemzetközi diplomáciában példátlan indulatokat és vitákat váltott ki. Örményország meg is szakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatokat. „Vezérünk” nyilván köpött rá. A saját stadionjában. Lehet, azért építette…

 

Balta 3. (A „legfrissebb” balta)

Az Apáczai Kiadó 11 éveseknek szánt informatika tankönyvéhez CD melléklet is jár. Ezen pedig egy „bájos” animáció is látható. A pálcikafigura baltával veri szét egy kislány fejét, fröcsög a vér is rendesen, majd utána a méhek kiszúrják a gyilkos szemét.

Így kell elbánni a környezetszennyezőkkel orbániában.

Na de ki fog elbánni a gondolatszennyezőkkel?