Sandro NEGYEDIK levele Serry-nek - az "ellenőrzött" gyerekekről

 

Cara Serry!

Előző levelében az olasz érettségiről írt, illetve arról, hogy ott nincs is – a magyarhoz hasonló – vizsga. Szegény digók – szabad ezt a szót használni, vagy ez sértő? – éretlenek maradnak?

Aztán kérdezett az osztályozásról. Leírta, hogy ott az iskolákban egy tízfokú skálát használnak, pontosabban csak egy részét: az elégséges az 5-ösnél kezdődik , ugyanakkor a 9-es és a 10-es osztályzatot elvétve használják. Nem tudok olasz fejjel gondolkozni, lehet, hogy van ebben valami logika, mert esetleg nem mindegy, hogy valaki 1-essel bukik vagy 4-essel. Lehet, hogy az első hatalmas pofára esés, a 4-es pedig a „majdnem sikerült”-szerű pici botlás? A magyar oktatási rendszerben is van valami hasonló: az első osztályban nem jeggyel, hanem szövegesen értékelnek, hogy a gyerekek ne kezdjék iskolás létüket szigorú, kemény számjegyekkel szembesülve. Nyilván ez sok szempontból jó, bár kajánkodom egy kicsit, amikor Sándor Györgyöt idézem:

„Tisztelt szülő, remélem, még időben figyelmeztetem: Jó Jóska közepesrendűségéről egyelőre szó sincs. Bár Jóska mindent elkövet, hogy magára vonja a figyelmet, miközben ő jellegzetesen kifejezéstelen, vizenyős tekintetében a semmi és a valami határmezsgyéjén kereng, kidülledt pupillákkal felcsillanatlanul. Szurokfekete szeme bogarával súrolatlanul hagyva az információözön adta fogalmakat, túlterheltségről tehát nála szó sincs, még csak nem is kapiskálja a dolgokat, röviden, Jóska egy derék, nagy növésű, szép, buta gyerek.”

Van-e az olaszoknál "ellenőrző könyv"? Milyen a párbeszéd a szülők és a pedagógusok között? Magyarországon kissé mintha átestünk volna a ló túloldalára. A "régi rendszerben" a tekintélyelvűségéből következően nem ritkán a hatalmi szó, az  utasítások és szankciók merevítették meg az együttműködést. Olykor csak a cinizmus vagy a viccelődés segített, hogy túltegyük magunkat az ostoba előírásokon és büntetéseken. Bizonyára sokan emlékeznek még erre: Most százszor leírod azt, hogy ... Ma viszont a nagy szabadságban egyre kiszolgáltatottabbak a pedagógusok. Mi a helyzet e téren ott?

A gyerekekről még. Minden szülő „élete értelme”. De gyakorta bizony csak „hivatkozási alap”, hogy a gyerek érdekében …

Hogy van ez abban a kultúrában, amiről úgy tudjuk – vagy ez is sztereotípia? -, hogy az egész család élete a gyerek körül forog. Valóban így van ez? Vannak szigorú „napirendek”, vagy inkább szabadelvű a gyereknevelés? Igaz-e, hogy – különösen a fiú és az anya kapcsolatát – rendkívül erősen behatárolják tradíciók?

A kicsiket a tv-maci tanítja fogat mosni és az óvodában hallják a legtöbb mondókát?

Ec-pec, kimehecc … írjon nekem valami olasz mondókát – azok is ilyen aranyosan „értelmetlenek”?

Cérnára, cinegére?

Várom válaszát, szeretettel üdvözlöm: Sandro

Egyik kutya másik ... gyerek

Akár több száz ezer forintos bírságra is számíthat majd az, aki kegyetlenül bánik egy állattal.

A Vidékfejlesztési Minisztérium javaslata szerint ugyanis jelentősen megemelik a bírságok alapösszegét. De a tervezet – többek közt – arról is szól, hogy tilos lesz például madarat vagy halat kör alapú edényben vagy akváriumban tartani, a sziámi harcoshalaknak nem szabad a tükörképüket megmutatni, tilos lesz a kutyák fülét kurtítani, 2016-tól pedig az ebeket nem szabad "tartósan" láncra verni.

Helyes! Kőkemény törvény kell, hogy attól kolduljon az ékszerteknős gazdája, ha nem óvja meg kedvencét a depressziótól, vagy lakoljon meg az a barbár, aki ráripakodik a papagájára. Tudatos állatbarátként masírozhatunk csak az Európai Unióba.

Rendjén is van ez!

Nem, nem vagyok cinikus. Bűnbánó, az igen! Töredelmesen bevallom, hogy 25 évvel ezelőtt kezdő akvaristaként elhittem az akkori szakkönyv ajánlását, és csak 5-6 liter vizet biztosítottam egy-egy guppinak.  

Ma már nem tenném – de nem azért, mert erre jogszabály kötelez! Így neveltek. Ezt olvastam. Ahogy a róka mondta a kis hercegnek: Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
     - Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Vannak, akik persze nem olvasnak … Akkor bíz a oda kell csapni nekik …

Törvényhozóink tehát résen vannak, büntetni, bírságolni fognak majd serényen. Ez a megoldás. Ők azt mondják.

Az autóbusz bedöcög – döccen? Dehogy! Behuppan a megállóba, az utasok saját testi épségük kockáztatása árán juthatnak… egyről a kettőre.

Ideges anyuka száll fel, maga előtt taszigálja 6-7 éves forma gyerekét. Menj már! – nógatja ingerülten. A gyerek ide-oda dülöngél a kanyarodó buszon. Az anya (? lehetne apa is) megragadja a tétovázó gyerek karját, belódítja az egyik ülésre, és korholásként jól nagyot sóz a tarkójára. A többi utas közönyösen néz, többen kibámulnak az ablakon, mások elmélyülten nyomkodják a mobil gombjait.

De történhet – történik? – hasonló minden reggel az óvodák, iskolák előtt. A szegény szülő siet, kapkod, mert az átkozott kölyök megint otthon hagyta a tízóraiját. Van, aki a foga közt sziszegve szidja, más mit se törődve a körülötte lévőkkel leordítja a gyereke (a „sajátja”) fejét. 

Délután a játszótéren bömböl egy kislány. Leesett a mászókáról. Ugye megmondtam!- rivall rá az anyja. Itt maradsz mellettem! Ne bőgj! Most hogy nézel ki? A gyerek hüppög, nem érti. Ő csak meg akarta mutatni: Nézd, milyen ügyes vagyok! De anyuci el volt foglalva. Trécselt. Talán arról is, hogy a szomszéd milyen kegyetlen! Egész nap magára hagyja a kis tacskót, s az csak nyüszít, kaparja az ajtót órák hosszat, félő, hogy lelki beteg lesz.

Az ilyet be kéne zárni, nem való ennek kutya! – summázza, de közben olyan keményen néz a lányára, hogy a kis csöppség ebből már tudja: anya mérges rá, este lehet, hogy nem nézheti a kedvenc meséjét.

Hagyjuk az anyukát, írhattam volna agresszív apukát is – prototípusok. Lepergett róluk, amit a róka mondott.

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet illetve a KSH legfrissebb adatai szerint Magyarországon évente 30 gyerek hal meg elhanyagolás, bántalmazás miatt. A gyermekek 10 %-a veszélyeztetett. Ez 2011-ben több, mint 190 ezer gyereket jelentett, de ez csak a töredéke a valós eseteknek! Egy ismertté vált ügy mögött legalább 25 marad rejtve. A hatóságok előtt rejtve. Mert sokszor kiderül: a családtagok, a rokonok vagy a szomszédok tudják, látják, de nem szólnak. Mi közünk hozzá, és a saját gyereke, azt csinál vele, amit akar ...

Próbálnál csak a nyílt utcán megütni egy kutyát! Ne próbáld! Azonnal felháborodott emberek gyűrűjébe kerülsz. S ha a gyereked szájon vágod?

Az Alkotmányból:

„…a gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.”

A gyerekeket tehát kipipálták. A törvény hatályba lépett.

Sziámi harcoshalak, nyugalom, hamarosan kemény törvények védenek benneteket is! Morzsik, Bodrik, és más ebek, ne ugassatok, immár az állam is gondoskodik rólatok. Mint a gyerekekről…

Akkor én minek is ugatok?

Ui:

A sárga lámpáknál áthajtókat – egy friss hír szerint - egyelőre nem büntetik, mert az autósok képviseleti szervei tiltakoztak a túl szigorúnak tartott szankciók miatt.

Szegény ugróegerek és autósok, ne féljetek, szarjátok csak tele a szobát és száguldjatok át a kereszteződésen! Siessetek, nehogy lekéssétek Európát!

A kis herceg hazament …

Haiku N. 4

      

 eperszín tavasz
tejszínhab-felhők tánca
   patakcsobogás

                                                                        / by Serry /

Szex, drogok és csokoládé

 

Mi az élet értelme? Rengeteg okos, szép, örök, emberi meghatározás szól erről. Ugyanígy: Mi is a boldogság. Az idézetek tárháza erről is kimeríthetetlen. De most leszállok a földre – a „szent” mellett a „profán” is az emberi élet része. Vagy az a lényege? Az élvezet…

Miben is rejlik az élvezet természete? Olvasom Paul Martin könyvét:

Az élvezet a biológiailag legelőnyösebb viselkedés felé terel, távol attól a gyötrelemtől, ami megnehezítené a túlélést, a szaporodást. De az élvezet lehet az emberi elme fő mozgatórugója is, hiszen a gyönyör és a kín között ingadozva éljük életünk. Erről írnak a pszichológusok - többek közt Spencer, Freud - is: az örömelv programja határozza meg az élet célját.

Hagyom most a nagy filozófusokat, Madáchot idézem: „S az ember célja e küzdés maga.” A küzdelem pedig a gyötrelem, a szenvedés ellen szól, és az örömök felé visz.

Elképesztő, hogy mi minden nyújthat földöntúli örömöt az egyes emberek számára.

Camus a legnagyobb élvezetnek azt tartotta, amikor a tengerben fürdött. Dosztojevszkij az epilepsziás rohamait megelőző extázis-élmény mámorát vágyta. Tiberius császár fiatal párok pikáns szex-jeleneteiben gyönyörködött, s elrendelte, hogy úszás közben fiatal fiúk kövessék, és a víz alatt harapdálják testének intim részeit.

A szadizmus sok beteg elméjű diktátor számára jelentette a kielégülést. A féktelen evést, ivást, a tivornyák végeláthatalan sokaságát megörökítette a történelem és a művészetek is.

Az élvhajhászás elve sok filozófiában megtalálható. Az „egyszer élünk, hát élvezzük” felszólítása a taoizmusban épp úgy benne van, mint a kora középkori – olykor vallási ceremóniákba öltöző – liturgiákban, a reneszánszban vagy az újkori „gyönyöripari intézményekben”.

De az egyszerű örömelv közel sem teljes magyarázat az élvezet valódi természetére.

Szükség lenne tudni, mi is az élvezet igazi célja? Ha csupán a gyönyör érzése lenne, akkor valószínűleg mást se csinálnánk egész életünkben, csak „azt” meg „olyanokat”.

Amikor Diogenészt felelősségre akarták vonni, mert nyilvánosan végzett önkielégítést, így védekezett: Bárcsak az éhséget is elűzhetném az üres hasam dörzsölésével.”

Vannak a természetben „szexis fajok”, és az ember ilyen. De nem vagyunk ezzel egyedül. 

A Kongó-medence sűrű esőerdői mélyén élő bonobo majmok – biológiai szempontból legközelebbi rokonaink – körében mindennapos a homoszexualitás, az önkielégítés, az orális és a csoportos szex, de ismerik a nyelves csókot és a nőstények gyakran egymást is kényeztetik. Aztán arról, hogy a gyönyör érzéséért mi mindenre képesek a delfinek – nos találékonyabbak, mint az ember…

Mi lehet az élvezetek igazi mozgatórugója?

Drog, szex és csokoládé … Prototípusai a gyönyörhöz vezető út eszközeinek.

Az utóbbi időben rengeteg tudásunk halmozódott fel a drogokról. Viszont kevesebbet tudunk arról, hogyan is működik az élvezet mögött húzódó vágy. S vajon a szex szinte parttalan világában hol a helye a szolid simogatásnak, az önkielégítésnek vagy a pornónak? Mit magyaráz itt a vágy? És ez – a vágy - lehet a kulcsfogalom a csokoládé imádatának még pontosabb megértéséhez is.

Lányok, figyelem! A csokoládé nem okoz függőséget! Csak ami benne van! Főként a cukor!

Miként éled fel a vágy, hogyan szabályozza ezt a biológia és mi módon befolyásolja az, hogy társas lényként létezünk?

Öröm, játék, szenvedély – épít és rombol…

Izgalmas – gyönyörteli? – kalandozást kínálok. Vedd kezedbe – ha éppen szabad – ezt a könyvet: Paul Martin: Szex, drogok és csokoládé. Az élvezet tudománya. (HVG Könyvek, 2010.)

Serry NEGYEDIK levele Sandro-hoz

 

Kedves Sandro,
az olasz érettségiről kérdez. Mondja, maga Varázsló?
Mindig olyan témákat hoz elő, amiket szívesen megosztok magyar olvasóimmal, mert olyannyira mások, mint a nekünk megszokottak.
Sokan el sem tudják képzelni azt, hogy a gyermekük "megérik" szalagavató, tablókép, ballagás és érettségi szünet nélkül. Pedig itt éppen ez a helyzet.
A ceremóniákra oly kényes olaszok köszönik szépen, de a könnyfakasztó iskola-búcsúztatásból nem kérnek.
Szépen megvárják az ötödévesek is a tanév végét, nem írnak ó-ió-ció-áció-káció-akáció-vakációt a táblára. 

Nyugodt-kényelmesen 10-12 nappal a tanév vége után megírják az írásbeli feladatsort, majd a Bizottság kisorsol egy betűt, és az azzal a betűvel kezdődő nevű emberkék kezdik minden osztályban a szóbeli vizsgákat. Ha pl. a B-betűt húzzák, az addigi névsor szerinti elsők fognak utoljára vizsgázni.
Július közepére végeznek is...:-) Addigra nálunk már mindenki elfelejtette, hogy az idén is volt érettségi!

Van aztán itt még más is. Négy évvel ezelőttig a gyerekek telis-tele voltak adósságokkal:-)
Bizony, így is hívták őket: Debiti.
Vagyis ha valakinek tanév végén volt 1-2-3 tantárgya, amiből nem volt meg a "kettese", akkor nem kellett pótvizsgáznia, hanem vitte a bizonyítványában a tartozását akár 5 éven keresztül mindennemű szigorítás vagy probléma nélkül. Olyan volt ez mint mesében a királylány... hol volt, hol nem volt...
Volt is adósság meg nem is...
Mire érettségizni kellett, addigra valahová eltűnt; vagy egy plusz-feleltetés oldotta fel, vagy egyszerűen már nem tudtak mit kezdeni vele és a gyerek ott találta magát adósság nélkül. Elévült talán? :-)
Tanulónk tudása persze nem nőtt egyenes arányban az adósságok fogyatkozásával...

Na és a jegyek!! Hát az aztán felér egy vicc-sorozattal.
Van ugye az 1-től 5-ig terjedő sáv..., na hát az persze nem elég! A "kettes" a 6-nál kezdődik; persze nem értem, nem mindegy vajon, hogy valakinek csak kettesig nem elégséges a felelete, vagy 5-sel bukik, ha bukik? Mi a különbség egy 4-sel "elégtelen" és egy 2-sel "elégtelen" ELÉGTELEN között?
Ja és mi szükség van a 10-ig terjedő jegy-skálára, ha még sosem láttam gyereket, akinek akár 9-est is adtak volna a bizonyítványába?
Rejtély....
Ha sikerül megfejtenie, Sandro, árulja el nekem is!
Mosolyogva, Serry

Sandro HARMADIK levele Serry-nek

Cara Serry!

Igyekszem tanulgatni (cara - kedves), ki tudja, még hasznát vehetem. „Kész” vagyok fejlődni (pronto).

Az olaszok telefonálási szokásairól írt a múltkor - hogy "leegyszerüsítik" a dolgot. A magyarok is általában ezt teszik – bár a következő formula bennem inkább az igénytelenségre utal -, amikor így veszik fel a telefont:

Na mongyad!  Igen, így kell ezt itt írnom, hogy érzékeltessem a „prontóságot”.

S miről diskurálnak ott, a mindennapokban az emberek? Mi az, ami beszédtéma? A múltkori levelemben említettem: itt most rengeteg fiatal élet-halál kérdése az érettségi. Ott, a „csizmán” is ennyire fontos? Egyáltalán: mit „ér” ott a középiskola? S ha már gyerekek: valóban a gyerek a családban a „minden”? Vagy ez is csak olyan sztereotípia, mint sok más, amit az olaszokról gondolunk?

Kíváncsian várom válaszát!  Sandro

Ui: Samarcand már nem „érdekes”… Bejegyzése az értelmetlen pusztításról sajnos komorrá tette ezt a szót! Komorrá az ember lelkét. Mert EMBER ilyet nem tesz!

God bless the Child – Isten áldd meg a gyereket!

Minden jót, Cara Serry!

Samarcanda... avagy a miértek...

 „Újra eszébe jutott a kérdés, ami évek óta elgondolkoztatta földi életünk utolsó napjával kapcsolatban.

Amikor felébredünk reggel azon a végzetes napon, valamilyen módon másmilyennek érezzük magunkat? Miközben felvesszük a ruhát, amelyben meg fogunk halni, van valami előérzetünk, hogy mi fog történni?  Nem, azt mondta magának, nem tudhatod, hogy melyik nap az utolsó az életedben, amelyik minden álmodat, tervedet dugába dönti, de legalább hozzá lehet szokni a gondolatához, hogy elfogadjuk az elkerülhetetlent. Azt kell hinnünk, hogy ez nem lehet így másért, mint hogy szülessen belőle valami jó.” 

(Marlo Morgan: Il cielo, la Terra e quel che sta nel mezzo/Menny, Föld és ami közötte van c. regényéből fordította Serry)

Brindisi, 2012. május 19. Napos májusi délelőtt. Alig három hét a tanév végéig... Dél-Olaszország. Egy középiskola kora reggel. Egy eszement ötlet, egy egyáltalán nem remegő kéz. Először elhelyezi a szerkezetet, és nem áll meg itt. Vajon miért? Vajon kinek akar bizonyítani és mit? Mit érez, amikor megnyomja a távirányító gombját alig 50 m távolságból? S robban a bomba... egy iskola előtt... Nézi a következményeket? Nézi a pánikot, a hangzavart, a felszálló port? Látja ilyen távolságból a vért? Érzi az égett emberi hús szagát? 
Miért pont az a kislány? Miért ilyen vég? Miért? 
Ellopta a fiatalságát, az álmait, a vágyait. 
Melissa Bassi. Élt 16 évet.

Nem egy ilyen hír kapcsán akartam minap Samarcandáról írni, de annyira erről szól... 

A sorsszerűségről. Aminek meg kell történnie, megtörténik. Nem tehetünk semmit ellene. Amikor eljön a mi óránk, el kell mennünk. 

Legyen hát akkor ez a mai bejegyzés: 

„- Persze - mondta az ékszerész. - A halál eljön majd. Miért meglepődni? Ha nem a piacon, majd Samarcandában ér utol. Ismeri a történetet? Igen, ezt ismertem. Nemrég olvastam Robert Musil-tól. Ez egy régi közép-ázsiai történet, de úgy tettem, mintha nem ismerném, hogy elmesélhesse nekem.

Egy napon a kalifa elküldi a nagyvezért, hogy hallgassa meg, miket beszélnek az emberek a bazárban. Az el is megy a tömegbe, ahol észrevesz egy karcsú és magas nőt nagy,fekete köpenybe burkolózva, aki nézi őt. A megrémült Vezér elmenekül. Elrohan a kalifához és könyörög neki:

- Uram, segíts nekem! A bazárban láttam a Halált. Értem jött. Hadd menjek el, kérlek. Add nekem a legjobb lovadat.  Ha meghajszolom egy kicsit, azzal ma estére biztonságban lehetek Samarcandában.

A kalifa beleegyezik, és elővezetteti a leggyorsabb lovát. A Vezér nyeregbe ugrik, és teljes sebességgel elvágtat.

A kalifa kíváncsian kimegy a piacra. A tömegben meglátja a nagy fekete köpenyes nőt és megközelíti.

- Miért ijesztettél rá a Vezéremre? - kérdi.

- Hozzá sem szóltam - válaszolja a Halál. - Csak meglepett, hogy itt látom őt, mert a találkozónk ma este van Samarcandában.”

( Tiziano Terzani: Un altro giro di giostra/ Egy újabb kör a körhintán  c. könyvéből fordította Serry )